Most rögtön szakadjatok el a képernyőtől!

De előtte még olvassátok el a cikket, hogy kiderüljön, miért érdemes elszakadni a kütyüktől! Vass Virág írása.

digitális detox

Hányszor ellenőrizte ma a telefonját? Hány értékes percet vesztegetett el a Facebookon? Híroldalakon? Online shoppingolással? Miért váltunk az elmúlt néhány évben a kattintgatás, internetes szörfözés, lájkolgatás rabjává? A hivatalos orvosi diagnózis szerint több milliárd embertársunkkal együtt egy soha nem látott, globális függőségi járvány áldozatai vagyunk.

Az elmúlt nyolc évben vámpírként éltem, bezárva egy padlásszobába. Önként vállalt szabadúszásomról kiderült, hogy valójában önként vállalt rabszolgaság, a kéziratleadások, regényírás, cikkek, jegyzetek és egyéb kötelezettségek között fuldokolva az egyetlen fénysugár, amely összekötött a külvilággal, az internet volt. Korábban hidegen hagyott az online őrület, a Google nemhogy nem volt a legjobb barátom, a viszonyunk kifejezetten hivatalos volt. A szerkesztőségben bonyolítottam a levelezéseimet, elvégeztem a kutatómunkát, utánanéztem a szükséges adatoknak, minden másra ott volt a könyvespolc. A cikkeket pendrive-on vittem magammal, nem leveleztem senkivel, a világom csendes volt és nyugodt. Szabadúszóként azonban a saját íróasztalom lett az irodám, ami megkerülhetetlenné tette az otthoni internethasználatot. Mire kettőt pislogtam, a lakásban mindenfelé kütyük hevertek, és lezajlott egy újabb ipari forradalom.

Facebook-félénk vagyok (inkább kukkolok, mint posztolok), soha sem játszottam internetes játékokat, egyáltalán nem éreztem, hogy veszélyeztetne a világszerte terjedő függőségi járvány. Jó, talán az átlagnál hírérzékenyebb vagyok. Gondolom, az, hogy a CNN, a HVG, a BBC és – nem akarom szépíteni – az összes nagyobb pletykaportál ötpercenként küld push üzeneteket, az esetemben nyilván nem függőség, hanem szakmai ártalom.

Tehát amikor arra kért ennek a lapszámnak a szerkesztője, hogy egy hétig ne használjam az internetet, aztán osszam meg a tapasztalataimat, nagyon készségesnek mutatkoztam. Remek ötlet!
– Nem! – tátogtam némán a férjemnek.
– Nem? – visszhangozta szórakozottan. (Éppen a Facebookon lógott.)
– Nem! Nem! Nem! – hajtogattam. Most nem bírok ki egy hetet internet nélkül. Anyagot gyűjtök a regényhez, be kell fizetni a járulékokat, én nem állok sorba a bankban, nem is tudom, létezik-e még olyan kis cédula az átutalásokhoz, vagy már megszüntették, mint a receptet meg a régi húszezrest? És szervezzük azt a találkozót a Facebookon az ált. isk. csoportban… Ott van anyósom születésnapi ajándéka… azt is neten kell intézni, hogyan máshogy lehetne albumba gyűjteni a családi fotókat? Bármikor szívesen belevágok, de most tényleg nem alkalmas!

ALKALMAZÁST TILTÓ ALKALMAZÁSOK

Aludtam egyet erre a digitális böjt dologra (a Sleep Cycle alkalmazás szerint mélyalvás fázisban 186 perc, lightfázisban 200 perc), és esküszöm, mára megbarátkoztam az ötlettel, kifejezetten lelkesít, hogy elkezdem a kísérletet. Arra gondoltam, hogy az esetemben a mennyiségi változás fog észrevétlenül átcsapni a minőségibe. Megmondom, mit fogok tenni. Először is letöltök a mobilomra néhány digitális detox alkalmazást. A laptopomon már működik egy ideje a Timing, amely másodpercre pontosan nyilvántartja, hány percet töltöttem levelezéssel, mennyit lógtam közösségi oldalakon, hírportálokon, online shopping oldalakon, de mindjárt beizzítom a Freedom alkalmazást.

Ezt az okos kis appot Dragomán György javasolta nekem, ő regényírás közben használja. A hosszútávfutók (és prózaírók) magányossága ugyanis kifejezetten próbára teszi az önuralmat, ezért jól jön egy ilyen okos kis szerkezet, amely letilt minden időrabló online tevékenységet, csak és kizárólag a szövegszerkesztő használatát engedélyezi a szétszórt szerzőnek.

Mondom, szívvel-lélekkel benne vagyok a kísérletben. Csakhogy nem fogják elhinni, mi jelent meg a képernyőn abban a minutumban, hogy rá akartam kattintani a Freedom alkalmazásra! Egy szalagcím, amely szerint a Facebook egykori vezére önkritikát gyakorolt és bevallotta, a közösségi szolgáltatásokat rafinált módon úgy működtetik, hogy a felhasználók függővé váljanak. „A jóisten tudja, mit művel a gyerekeink agyával! – nyilatkozta Sean Parker, a Facebook első elnöke.” A cikk leírja, hogy a like-gomb egy közösségi visszacsatolási hurok, az agy jutalomközpontját ingerli, akárcsak a kokain. Na, még egyetlen pillanat, mielőtt tartósan offline üzemmódra kapcsolok, utánanézek, mit is nyilatkozott Steve Jobs a New York Timesnak, amikor bevezették az iPadet. Most már tényleg csak egy-két kattintás, azután a legnagyobb boldogsággal kikeveredek a hálóból.

A cikk folytatását a Nők Lapja 2017/49. lapszámában olvashatjátok el – a magazint december 6-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Vass Virág

Fotó: Getty Images