„Dolgozom azon, hogy változzak” – Címlapinterjú Bereczki Zoltánnal

A fiatalember több mint húsz éve koptatja a színpadokon a deszkákat, nem csoda hát, hogy országos ismertségre tett szert. És tudjuk, az ismertség jó dolog, de a népszerűség, a szeretet annál sokkal több, fontosabb, mert akit szeretnek, boldog és kiegyensúlyozott, mint Bereczki Zoltán. Árvai Magdolna interjúja.

bereczki zoltán

– Sok a munkája?

– Igen. Szerencsés vagyok, átlagban havi tizenöt színházi előadásunk van, plusz vidéki fellépések, meg a könnyűzenei produkciók. Dolgozom, de ez így normális.

– Ünnep közeleg, bírja a család a sok elfoglaltságot?

– Klasszikus értelemben vett családban most nem élek, a családot a kislányom és a kutyám jelenti, velük vagyok otthon. A bővebb családot pedig természetesen a szüleim, a testvérem és az ő gyerekei jelentik. Ők mindannyian tudják, mit, miért vállalok, és azt is, hogy ha mód van rá, velük vagyok.

– A szülei mivel foglalkoznak?

– Ma már nyugdíjasok, de rengeteg mindent csináltak. Amikor születtem, édesanyám a Magyar Hajó- és Darugyárban dolgozott, aztán vállalkozók lettek apuval. Kötöttárut készítettek, édesanyám megtanult varrni, édesapám meg szőni. Máig emlékszem, hogy óriási divatja volt az aerobiknak, és minden színben készítették az aerobikzoknikat, mi, gyerekek pedig élveztük, hogy beleszólhatunk, milyen színű fonalat használjanak. Bármit lehetett csinálni, akkoriban megvették, és ők pulóvert, pliszészoknyát, mindent gyártottak. Később anyu saját üzleteket nyitott, irregular farmerboltja, italkereskedése is volt, aztán elment a csomagolóiparba dolgozni.

– Melyikük szorgalmazta, hogy sportoljon?

– Mindketten. Apu azt mondta, bármit lehet csinálni, de muszáj sportolni valamit, mert az kell. Sportos szülők gyereke vagyok, anyu a mai napig kosárlabdázik, apu válogatott kajakos volt.

– Ezek alapján sejthető, hogy apai szigor mellett nőtt föl.

– Mindig apu volt a szigorúbb, a következetesebb, és tőle tanultam tartást is.

– Szoktak vitatkozni?

– Apuval nagyon harcos viszonyban álltunk, talán még állunk ma is. És ezek a viták arra voltak jók, hogy megtanultam, miként engedhető el a harc. Az embernek az élete derekára illik tudni, mi az, ami árt, eltávolít, és mi az, ami összeköt. Apuval bármin tudunk vitatkozni. Édesanyám más, konfliktuskezelésben jobb bármelyikünknél. Céltudatos és nagyon erős nő. A mai napig halás vagyok azért, hogy mindenben mellettem áll, és a hétköznapokban is számíthatok rá.

– A testvérharc ismert a Bereczki gyerekek között?

– A nővérem három évvel idősebb nálam, és jelen pillanatban szinte konfliktusmentes a viszonyunk. Megtanultuk érteni és kezelni egymást. Könnyen túllendülünk a másik hülyeségein.

– Mennyi időt tölt a kislányával?

– Amikor tehetem, együtt vagyunk. Ha nem dolgozom, megyek érte. Azt mondják, hétéves ciklusokban élünk, az első hét év az anyáé, a második hét az apáé, a harmadik pedig a leválásé. Mire egy gyerek huszonegy éves lesz, felnőtté válik, teljesen át kell adni neki a felelősséget. Ezek alapján a mostani időszak az enyém, és ez jelentős korszaka az életemnek.

– Hogyan tudja kezelni Zorkát? Továbbvisz valamit abból az apai szigorból, amit anno kapott?

– Nem hiszem, hogy túl szigorú lennék, viszont próbálok folyamatosan következetes maradni.

– Sikerül?

– Nem mindig, mert a kislányom kifinomult módszerekkel próbálkozik. Nagyon jól érzi, mivel tud rám hatni, és bevallom, ez nem könnyíti meg a dolgomat. Különleges a kis lénye, elképesztő esze van, nagyon okos, és nagyon magas az érzelmi intelligenciája.

– Hol tanul?

– Waldorf-iskolába jár, negyedikes. Rohan az idő, hamarosan tízéves lesz.

– Hogy fogadta a kistestvér érkezését?

– Az anyukájával sokat beszélgettek, fölkészült volt. Zorka kezd nagylány lenni. Persze egy kistestvér érkezése minden gyerek életében bomba, amit én nem éltem át, hiszen nekem nővérem van.

– Hogyan telik az együtt töltött idejük?

– Remélem, nagyon felszabadultan, tartalmasan, mégis spontánul. Mindenben törekszem a változatosságra. Ha főzök, mindig arra gondolok, én mit utáltam gyerekként, meg arra, hogy ne tudja azt mondani: apánál mindig pörkölt van! Ami egyébként lehet csirke, marha, borjú.

A teljes interjút a Nők Lapja 2017/49. lapszámában olvashatjátok el – a magazint december 6-tól keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Árvai Magdolna

Fotó: Emmer László