Színesedik a világ! – Riport az Igazgyöngy Alapítvány esélyteremtő munkájáról

Rajzlapról lereppenő Aranyhaj, sörényes táltos, vijjogó villanyautó, menő bőrfoci... és ha lehetséges, egy íróasztal – a Berettyóújfalui kistérség hátrányos helyzetű cigánygyerekeinek vágyai. Az Igazgyöngy Alapítvány munkatársai azon fáradoznak, hogy karácsonykor minél több valóra válhasson belőlük. Koronczay Lilla riportja.

hátrányos helyzetű gyermek

A riportot megelőző este megnyitom L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjének online naplóját, A nyomor széle című blogot. Kíváncsi vagyok, hová is indulok. Az első bejegyzés, amely kinyílik, 2009. december 11-én kelt. Idézem:
„Az öt gyerek közül a két kicsi van itthon, a kislány és hároméves öccse. A kisfiún valami szandaféle, de bugyi rajta sincs. Ugrálnak az örömtől és az izgatottságtól. Próbálom előadni a Mikulás küldte szöveget, de látom, fogalmuk sincs a témáról. Úgyhogy inkább odaadom a csomagot. Ketten kétfele szaladnak vele. A kislány a kályha mögé, a sarokba. Mellékuporodom, nézem… A kis lábát. A nedves sár az ujjai között nyilván friss. A többi talán reggeli vagy tegnapi? Ki tudja? Kint 10 fok körül lehet. Nézem, ahogy el mélyül a zacskó tartalmában. Odafigyel, és mellesleg, reflexszerűen, ügyesen, felváltva tartja talpacskáit a kályha felé. Pont olyan távolságba, hogy ne égesse meg, de átmelegítse. Az efféle begyakorlott mozdulataira, ami annyira idegen egy ekkora gyerektől, egyszer, nemrég, már rácsodálkoztam. Akkor késsel egy karéj kenyeret evett. Csak úgy, magában. Gyakran eszik ezt. Egy kis kés volt nála. Ügyesen, gyakorlottan, miközben engem figyelt, vágta ki a kenyér belét a szikkadt héjából, és rakta a szájába. Nem úgy, mint egy ötéves, hanem mint egy sokat megélt öregember…”

Megdöbbenek. Ugyan a munkám során gyakran elvetődöm mélyszegénységben élő falvakba, de ilyen, száz évvel ezelőtti viszonyokkal még soha nem szembesültem.

A TANULÁS AZ EGYETLEN ESÉLYÜK!

– Pedig sajnos létezik. Éppen azért indítottam annak idején a blogot, mert úgy éreztem, sokan, akik messze élnek ettől a világtól, nem is hiszik el – bólint szomorúan L. Ritók Nóra, amikor megérkezünk az Igazgyöngy Alapítvány berettyóújfalui központjába, és ő végre időt tud szakítani ránk. – Ilyen családi háttérrel nem csoda, hogy a roma gyerekek lemaradnak az iskolában, végigbukdácsolják az általánost, és hamar kimaradnak. Pedig a tanulás lenne az egyetlen esélyük. Ez már a kilencvenes években világos volt számomra. Egy berettyóújfalui általános iskolában tanítottam rajzot, többek közt a túlkoros cigánygyerekeket tömörítő C osztályban, és azon törtem a fejem, hogyan lehetne őket valahogy motiválni. Hamar kiderült, hogy azokkal a módszerekkel, amelyekkel a főiskola engem felvértezett, nem fog sikerülni. Gyerekközpontú, egyénre szabott pedagógiai módszerekre van szükség, miközben fontos lenne az is, hogy egyáltalán bent maradjanak az oktatásban, és lehetőleg integrált osztályokban. 1999-ben eljutottam a felismerésig, hogy egy alapítványi iskola keretei között jobban meg tudnám valósítani az elgondolásaimat, és létrehoztam az Igazgyöngy Alapítványt, amely elindította a művészeti iskolát, amit megálmodtam. A mai napig utazó tantestületként járjuk a környék iskoláit, mert a hátrányos helyzetű gyerekeket csak a településeiken lehet elérni. Szerencsére ha esik, ha fúj, visszajönnek a foglalkozásainkra iskola után. Nagyon odafigyelünk arra, hogy minél több sikerélményük legyen, ettől megtáltosodnak, és gyönyörűségek születnek a kezük alatt. Nézzetek csak körbe!

CSALÁDGONDOZÁS NÉLKÜL NEM MEGY!

Tekintetemet végigfuttatom a falakon. Paripák vágtatnak, autók tülkölnek, tündérek lebbennek – a szivárvány összes színében tobzódik a tanári szoba. Csupa díjnyertes gyerekrajz, a velem szemben ülő pedagógusok felkészítő munkájának gyümölcsei. Néhányan közülük felpillantanak rám az óravázlataikból, és büszkén elmosolyodnak: Ha még a kézműves termékeiket is látnám!

– Az ám! – üti le a feldobott labdát Nóra. – Nálunk nemcsak a diákok alkotnak, a szülőket is foglalkoztatni kezdtük. Egyedi táskákat, díszdobozokat, kötényeket, ételfogókat, párnákat, és még sorolhatnám, mi mindent készítenek, méghozzá a gyerekeik rajzai alapján!

A teljes cikket a Nők Lapja 2017/48. lapszámában olvashatjátok el – a magazint november 29-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Koronczay Lilla

Fotó: Pavel Bogolepov