Kucó, álomfogók és bűbájketrec – Böszörményi Gyula élettörténete

Böszörményi Gyula makkegészségesen született, kétéves korától tolószékhez láncolta egy gyógyíthatatlan betegség. Orvosai szerint nem élhetett volna tovább tíz évnél. Ám a kisfiú szervezete, szívós élni akarása erősebbnek bizonyult a tudományos tényállásnál. Ösztönösen rátalált a számára is járható útra, képzelete szárnyain. Vadas Zsuzsa írása.

böszörményi gyula

Gyerekként történeteket kezdett kitalálni, később írással próbálkozott. Sokáig eredménytelenül. A sikert a Gergő és az álomfogók című meseregénye hozta meg, akkor lett egyből országosan ismert a most ötvenhárom éves szerző, aki máris gazdag életművet mondhat a magáénak.

KEREKESSZÉKBEN

Azóta ismerem, hogy megírta első, zseniális kisregényét, a Kucót, és először próbált kitörni az ismeretlenségből. Sokan felfigyeltek rá, de az igazi, nagy áttörés még váratott magára. Akkor még az idősek szociális otthonában élt, miután kinőtte magát a szellemi fogyatékos gyerekek intézetéből – abban az időben máshol nem lehetett elhelyezni egy kamasznak már nem mondható, huszonhárom éves, „túlkoros” kerekesszékest. Szülei elváltak, mamáját egész nap elfoglalta szülésznői, majd később körzeti ápolónői munkája, de Gyula intézeti ellátása így is csak azután lett esedékes, hogy iskoláskorú lett. Ma már élete első, saját otthonában fogad Tiszakécskén, egy belül kényelmesen lakhatóvá varázsolt, tüneményes kis parasztházban, feleségével, Cséplő Noémivel, aki középiskolai tanárnő, műfordító, hivatalos ügyek intézője, az Álomfogó Alapítvány Könyvbörzéjének vezetője, a Könyv kóstoló irodalmi estek szervezője.
Legfőként nélkülözhetetlen társa immár híres író férjének. Külön szobában dolgoznak, hogy ne zavarják egymást. Gyulánál a fő helyet a könyvekkel körülbástyázott, internettel és minden technikai eszközzel felszerelt munkaasztal foglalja el. Amire szüksége van, azt könnyen elérheti a székéből. A két szoba között van a hálószoba, a korszerűen felszerelt konyha, hűtőjén emlékeztető cédulák sokasága. Az egyiken, részletesen felsorolva, hogy hányféle adalékból készíthető Gyula reggeli kávéja.

ANGOLTANÁRNŐBŐL FELESÉG

Arra a kérdésre, hogyan ismerkedtetek meg, összenéznek, és elnevetik magukat. Noémi Gyulát kéri, hogy mesélje el. – Egyik barátommal, Zolival elhatároztuk, hogy egymást támogatva – tanárra nem telt nekünk – megtanulunk angolul. Ment is néhány hónapig a dolog, de amikor becsajozott, már nem maradt ideje az angolozásra. Mivel én nem akartam abbahagyni a tanulást, feladtam egy hirdetést az interneten. Olyan tanárt kerestem, aki kijavítaná a leckéimet. Erre Cséplő Noémi válaszolt. Így jöttünk össze, egyikünk se gondolta, hogy komolyra fordulhat a dolog. Pedig így történt. Minél jobban megismertem, annál biztosabb lettem az érzéseimben: nem szerettem volna elveszíteni. Szerencsére Noémi is hasonló érzéseket táplált irántam, így aztán 2004 nyarán összeházasodtunk. Pedig már lemondtam arról, hogy valaha is megtalálom az igazit. Noémi előtt is voltak barátnőim: jöttek és mentek. Rájöttem, hogy amikor az ember nagyon akar találni valakit, semmi nem jön össze. Nekem akkor jelent meg a Gergő és az álomfogók című könyvem, velem volt tele a sajtó, hívtak a rádióba, tévébe, nem foglalkoztam mással. Arra gondoltam, hogy sikerem van, elégedett vagyok magammal. Igaz, hogy egyedül élek, magányos vagyok, de minden mást elrendezek magammal. És akkor hirtelen belépett az életembe Noémi. Egy, számomra megfejthetetlen csoda. Nem hiszem, hogy még egy ilyen nő létezik a földön. Nemcsak az a fantasztikus, hogy találkoztunk, és több mint tíz éve együtt élünk, hanem hogy ennyi ideje elvisel engem. Hogy hajlandó önmagát megosztani velem. Ennél többet nem lehet kívánni. Azt is neki köszönhetem, hogy életemben először lett saját otthonom.

– A szüleitek mit szóltak ahhoz, hogy egybekeltetek?

– Noémi szülei elfogadtak, ha szeretjük egymást, miért ne élhetnénk együtt? Megmondom őszintén, amikor anyámnak bejelentettük, hogy összeházasodunk, nem támogatta a döntésünket. Szerinte én csak az intézetben lehetek biztonságban. Mondtam, nem baj, azért megpróbáljuk, ketten valahogy megoldjuk ezt a dolgot is. És megpróbáltuk. Azóta már ő is megnyugodott. Vele és anyósomékkal is gyakran találkozunk, vagy ők jönnek hozzánk, vagy mi látogatunk el hozzájuk.

A teljes cikket a Nők Lapja 2017/48. lapszámában olvashatjátok el – a magazint november 29-től keressétek az újságosoknál!

Szöveg: Vadas Zsuzsa

Fotó: Szász Marcell