Húsvéti szokások a világ körül

Azt gondoltuk, nekünk már nem lehet újat mutatni furcsa húsvéti tradíciók terén, de amikor belefogtunk a „világ körüli” kutatásba, rá kellett jönnünk, hogy a locsolkodás a maga nemében még egészen átlagos hagyománynak számít.

Egyesült Királyság

Az Egyesült Királyságban a Simnel-torta tetejét 12 marcipángolyóval díszítik, az apostolokra emlékezve. A torta receptje állítólag a Tudor-korig nyúlik vissza, a kitalálója pedig az a Lambert Simnel, akire a történelem csaló trónbitorlóként emlékezik.

Lengyelország

Számunkra a locsolkodás nem újdonság, de még minket is meglepett, hogy Lengyelországban igazi vízi csatákat rendeznek húsvét hétfő napján, melyet a fűzfavesszőzés és rokonlátogatás tesz teljes egésszé. A hagyomány a smigus-dygnus nevet viseli, ami a két utóbbi szokás lengyel nevéből származik.

Ausztria

Nagycsütörtöktől egészen a húsvét vasárnap reggelén megtartott miséig nem szólnak a templomi harangok Ausztriában, mert az egyház tanítása szerint ilyenkor Rómába „mennek”. Emiatt a gyerekek fa csörgőkkel, úgynevezett Ratschennel helyettesítik a kongatást.

Nigéria

Nigéria legnagyobb városában, Lagosban mesés jelmezekben vonulnak az emberek utcára, hogy megünnepeljék Jézus feltámadását. Nekünk nagyon tetszik az megemlékezésnek ez a módja, mert tényleg az életet élteti.

Fülöp-szigetek

A szigeten az a szokás, hogy a szalmabábuból megformázott Júdást tűzben elégetik, mondván, hogy az áruló ezzel megfizeti vétkét. A hagyománnyal Észak-Amerika egyes vidékein, Görögországban, Mexikóban és Cipruson is lehet találkozni.

Ausztrália

A kenguruk földjének nevezett kontinensen nem a húsvéti nyuszi, hanem a húsvéti nyúlfülű bandikut, vagy ahogyan emlegetik, a bilby hozza a tojásokat, sőt a csokifigurák is az aprócska erszényest formázzák. Mindennek az a magyarázata, hogy a nyúl Ausztráliában nem őshonos állat, a bilby viszont az. Szerintünk nem sokkal furcsább, mint a nyúltól várni a tojásokat. 🙂

Finnország

Az északi ország gyermekei húsvétkor az arcukat korommal – vagy festékkel – festik be, a fejük köré kendőt tekernek és cirokseprűt vagy fűzfavesszőt szorongatva az utcára vonulnak koldulni. A babona szerint ezzel elűzik a boszorkányokat és rossz szellemeket. Az ország nyugati részében gyakran máglyát is raknak nagypéntek és húsvét hétfő között, remélve, hogy így messzire kergethetik maguktól a bajt.

Franciaország

Hauxban minden évben egy hatalmas omlettet szolgálnak fel a város főterén. És amikor azt mondjuk hatalmas, akkor arra célzunk, hogy körülbelül 4500 tojást használnak fel az elkészítéséhez, ami – ahogy a kép is mutatja – egyáltalán nem egyszerű mulatság!

Görögország

Korfu szigetén elég költséges – és még annál is veszélyesebb – tradíciónak hódolnak a helybeliek: cserépedényeket és evőeszközöket dobálnak az utcára, remélve, hogy minél apróbb darabokra törnek. Állítólag a hagyomány két célt szolgál: egyrészt elűzi a múlt szellemeit, másrészt köszönti a tavaszt és a megújulást.

Spanyolország

Amikor a spanyolországi Vergesben nagycsütörtök estéjén éjfélt üt az óra, csontvázjelmezbe öltözött emberek vonulnak az utcára és kezdenek dansa de la mortba, azaz haláltáncba, frászt hozva mindenkire, aki úgy dönt, látni szeretné a nevezetességet. Mi valószínűleg halálra rémülnénk tőlük. 🙂

A Nők Lapja 2017/15. számában többek között annak is utánajárunk, mit kapunk a húsvéttól, mint ünneptől. A magazin az előfizetőkhöz április 11-én érkezik, illetve kivételesen – a húsvétra való tekintettel – az újságárusoknál is ettől a naptól kezdve vásárolhatjátok meg.

Szöveg: D.A.

Forrás: telegraph.co.uk, womansday.com

Fotó: telegraph.co.uk, Pinterest, Thinkstock, Wikipédia