Gének vs. környezeti hatások? Mitől leszünk olyanok, amilyenek?

Mi számít inkább a személyiségünk alakulásában, a gének vagy a környezeti hatások? A vita már évszázadok óta tart, és korról korra változik, mikor, melyik áll éppen nyerésre. Oravecz Éva Csilla írása.

gen vs. kornyezeti hatas

Hogy az „öröklés vagy környezet” vitát szemléltessük, hozzunk egy példát az olimpiáról! Miként lett Usain Bolt minden idők egyik legnagyobb atlétája, s hogyan uralhatja Jamaica már egy évtizede a rövidtávfutást? Az örökléselmélet hívei szerint a kérdés egyszerű: a jamaicaiaknak a vérükben van a futás, nyugat-afrikai őseik génjeinek köszönhetik sikereiket. Ekkor persze jogosan merül fel a kérdés, hogy miért csak ők, hol vannak a többi, nyugat-afrikai származású népek. Mások ezért inkább környezeti hatásokkal magyarázzák a jamaicaiak teljesítményét, és az étrendjükben (rengeteg zöld banán és jamszgyökér), a hagyományaikban (minden jamaicai gyerek sprinter akar lenni), az egészséges élet helyi népszerűsítésében, a sportolóik kiválasztási módszerében vagy az angol telepesek hatásában látják a jamaicai sprinterek titkát. Megint mások szerint Bob Marley honfitársait a személyiségük predesztinálja a győzelemre, harcias individualizmusuk, melldöngető magabiztosságuk és arrogáns lazaságuk okán uralják az olimpiák rövidtávjait.

Mint a fenti példából látszik, az „öröklés vagy környezet” vitában a „vagy” szócska használata értelmetlen, személyiségünket és teljesítményünket ugyanis egyaránt köszönhetjük génjeinknek és környezeti hatásoknak.

A kérdés már csak az, milyen arányban.

KÉK VÉRTŐL A TABULA RASÁIG, MAJD VISSZA

Az örökléselmélet eredeti hívei az arisztokrácia tagjai voltak, akik felsőbbrendűségüket és vezetésre való jogosultságukat kékvérűségükkel magyarázták. A biológiai determinizmus azonban a 19. században a tudomány világában is követőkre talált, gondoljunk csak Lombroso „született bűnöző”-elméletére!

Utána azonban száznyolcvan fokos fordulatot vett a tudomány, amikor a „tabula rasa”-elmélet vált népszerűvé, eszerint minden csecsemő „tiszta lappal” jön világra, amelyre a nevelési és egyéb környezeti hatások rajzolják fel az illető személyiségét.

A modern ember abban az illúzióban él, hogy élete legfontosabb döntéseit, vagyis hogy ki lesz a párja, kik lesznek a barátai, és milyen pályát választ, szabad akaratából hozza meg. Szondi Lipót magyar pszichoanalitikus azonban már száz évvel ezelőtt rájött, hogy életünk legfontosabb, sorsunkat alakító döntéseiben a szabad akaratnak van a legkisebb szerepe, ezeket ugyanis – Szondi kifejezését használva – ösztönből hozzuk. Szondi a saját családja megfigyelése során már egészen fiatalon arra a meggyőződésre jutott, hogy választásainkat az öröklődés irányítja, és ez a választás határozza meg a sorsunkat.

A választás problémája röviddel az érettségije után, 1911-ben merült fel először Szondi Lipótban, amikor szenvedélyesen falta Dosztojevszkij műveit. A Bűn és bűnhődés, illetve a Karamazov testvérek olvasása közben ötlött fel benne először a kérdés, miért választott Dosztojevszkij gyilkosokat, illetve szenteket regényei hőseiül. Ekkor dolgozta ki egy fiatalember merészségével saját teóriáját, miszerint azért tudta a nagy orosz író olyan pontosan ábrázolni a gyilkosok és szentek lelkivilágát, mert a gyilkost és a szentet is magában hordozta rejtett családi örökségként. A pszichoanalitikus szerint Dosztojevszkij látens gyilkos és szent volt, s ezt vetítette ki tudattalanul hősei lelkébe. (Családfakutatással azóta igazolódott Szondi elmélete, Dosztojevszkij ősei között valóban vannak gyilkosok és szentek.)

Szondi egyébként negyedszázados magyarországi munkássága idején alkotta meg világhírű ösztöndiagnosztikai módszerét, a Szondi-tesztet. A teszt teljes személyiségprofilt rajzol bárkiről pusztán az alapján, hogy az illető ismeretlen arcok közül kiválasztja a számára szimpatikusakat, illetve ellenszenveseket.

Szondi sorsanalízise az általa használt fogalomrendszer miatt mára elavulttá vált, a modern tudomány az ösztönelméletet a genetikára cserélte, alapvetően azonban a kettő ugyanazt állítja. Szondi Lipót beszámol például egy esetéről, amikor egy férfi , akinek az anyja ritka genetikai betegségben szenvedett, feleségül vett egy egészséges nőt. Pár évre rá azonban a feleségnél ugyanazt a ritka genetikai rendellenességet diagnosztizálták, amelyben a férj anyja is szenvedett. Szondi száz évvel ezelőtt még ösztönös vonzalomról beszélt, a szerelmi vonzalom genetikai háttere azonban mára tudományos megalapozottságot nyert.

IKERKUTATÁSOK

Mindezek ellenére a nevelés mindenható voltába vetett hit a mai napig erősen uralja a közgondolkodást, többek között a feminizmus is ebből táplálkozik. A skandináv országokban létrehozott nemsemleges óvodák abból az elgondolásból születtek meg, hogy nemi szerepviselkedésünknek nincs biológiai alapja, csupán a társadalom neveli azt belénk. A genetikai kutatások azonban a biológiai meghatározottság felé billentik el ismét a mérleg nyelvét, hiszen egyre inkább igazolódik, hogy az öröklés és a környezet közül az előbbi hatása a jelentősebb.

A témáról bővebben a Nők Lapja 2016/38. lapszámában olvashattok.

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Illusztráció: iStock