„Soha senkivel nem nevettem ennyit!” – Sztankay-Bedők Bea Sztankay Istvánról

Sztankay István a Nemzet Színésze volt, de a hivatalos elismerésen túl sokak kedvence is. Szerethető, nevettető, nagyszerű színművész. Nincs két éve, hogy hetvennyolc évesen meghalt, élete utolsó éveit harmonikus szeretetben, egy gondoskodó asszony mellett töltötte.

36 sztankay

– Hamarosan véget ér a színházi évad, és megint átadja a Sztankay István-díjat a József Attila Színház egyik művészének. De nem csak átadja…

– Pista a Nemzeti Színháznak és a Madách Színháznak is megbecsült tagja volt, filmezett, televíziózott, szinkronizált, de amikor megismerkedtünk, már a József Attila Színházban játszott. Azt hiszem, életének fontos szakasza volt ez, megbecsülték, a keblükre ölelték, méltó módon zárhatta le ezt a csodálatos pályát. Az igazgató, Nemcsák Károly nagyon örült, amikor megkerestem a díj ötletével, és mivel keramikus vagyok, magam tervezem és készítem. Márványtalapzaton egy aranygömb, olyan, mintha jósgömb lenne. A tetején Pista egyik képe, a Volponéból. Tavaly osztottuk ki először, akkor Zöld Csaba kapta, és készítettem mellé neki egy rebarbara alakú tálat, amire a barátnőm sütött egy tortát is. Most is készülök meglepetésajándékkal az idei díjazottnak.

– Úgy hallottam, hogy keramikusként dísztárgyakat és funkcionális darabokat is készít.

– Igen, bár mostanában inkább dísztárgyakat, mert azoknak a galériáknak, amelyekkel kapcsolatban állok, erre van igényük. Van egy madársorozatom, és szeretik a női figuráimat is. Az organikus formákat kedvelem. Hozzáteszem, hogy mostanában kicsit a művészi borhűtőimről híresültem el.

38 sztankay

– Azt is tudom, hogy nagyon aktívan részt vesz egy sérült gyerekekkel foglalkozó alapítványban.

– A Kincs-Ő Alapítványt a húgom és a barátnője hozta létre tíz éve. Sérült, eltérő fejlődésű gyerekek kapnak itt komplex terápiát, a mozgástól a logopédián át mindent. A húgomék képzett szakemberek, én ösztönösen foglalkozom a gyerekekkel, agyagozom és festek velük. Sok közöttük az autista, például Ferike, egy angyali szépségű kisfiú, aki nagyon a szívemhez nőtt. Ezektől a gyerekektől mindennap kapok valami olyat, amire rácsodálkozom. Hetente háromszor járok az alapítványba, de még a legnagyobb betegápolás idején is hetente legalább egyszer elmentem. Pista büszke volt erre, mindig biztatott: menjél csak, Beácskám.

– Hogyan ismerkedett meg a férjével?

Interjúnk folytatásában, a Nők Lapja 2016/21. számában olvashatjátok a választ.

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Németh Gabriella