Élettörténet: az örök fiatal, dr. Valló Ágnes

Dr. Valló Ágnes úgy véli, nem lehetünk elég öregek, amíg kíváncsiak vagyunk a világra. 58 évesen talált rá párjára, akivel belevágtak valami újba, párkapcsolati tanácsadóként is dolgoznak. Történetük arról mesél, hogy a hatodik iksz környékén is lehetünk fiatalok.

20 elettori

Szabálytalan. Nem érdeklik a címek, rangok és jól hangzó beosztások, de a tudást, a humorérzéket meg az érzelmi intelligenciát nagyra tartja. Szabad, ami ritka kincs, nem véletlen, hogy sokan tisztelik. Vannak, akik a könyveiért rajonganak, mások az előadásaiért, tréningjeiért, megint mások azért gondolnak rá hálával, mert belgyógyászként meggyógyította vagy pszichoterapeutaként a pánikbetegség poklából segítette ki őket. Közben ő megint új terület iránt érdeklődik. Amikor ötvennyolc évesen rátalált a párjára, együtt végeztek el egy mediációs kurzust, és ma már nemcsak közösen praktizálnak, de párkapcsolati tanácsadókat is képeznek.

ÖTVENÉVESEK – FÉLÚTON

– Nem állunk fényesen a gyakran emlegetett „Life long learning”-gel, az élethosszig tartó tanulással, hiszen egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint a húsz és hatvan közöttieknek mindössze tizenvalahány százaléka tanul, miközben Európa fejlett országaiban ez az arány ötven-hatvan százalék – magyarázza hévvel az elvarázsolt kastélyra emlékeztető óbudai házában, ahol sok lépcsőt kell megmásznom, míg feljutok Ágnes és Zoltán birodalmába. – Ez nemcsak azért baj, mert a képzetlenek vagy az elavult tudásúak nehezen találnak munkát – folytatja Ágnes –, hanem azért is, mert az új ismeretek frissen tartanak, hiszen amíg kíváncsi vagy a világra, nem lehetsz öreg! Én az egyetem befejezése óta számtalan továbbképzésen, tudományos kurzuson vettem részt, és a gyengébbekből is profitáltam. Minden szakmának, hivatásnak megvannak a megismerésre érdemes újdonságai, ráadásul soha nem késő egészen újat, akár nyelvet tanulni! Ehhez képest gyakran tapasztalom, hogy sokan már ötven körül vágynak a nyugdíjas évekre, és nem gondolnak arra, hogy egy ötvenéves nő alig lépett túl a felnőtt élete felén! A várható élettartamunk hetvenkilenc esztendő, tehát jó esetben még közel harminc év jut az életből. Képtelenség ennyi időt elpazarolni!

Ágnes nem csak mondja, így is él, azaz olyan elfoglalt, hogy alig tudtunk időpontot találni a találkozásunkra. Tanul, hogy néhány nap múlva megújítsa a belgyógyász szakvizsgáját, a hétvégén tanít a párjával együtt, a magánrendelőjében fogadja a betegeit, péntek este pedig könyvklubba megy.

– A ma már nős fiam szervezte a barátaival az első klubot. Havonta összejövünk, és egyikünk bemutat egy számára fontos könyvet. Tizenegyen vagyunk, huszonöttől hetvennyolc évesig. Legutóbb nálunk volt a találkozó, és mi zenéltünk is. Zoli csokornyakkendős eleganciában zongorázott – egyetemistaként bárokban játszott, hogy kiegészítse az ösztöndíját –, én dizőznek öltöztem a Piaf- és a Dés László-dalok elénekléséhez. Különös ajándék a sorstól, hogy Zoli a találkozásunk előtt nem sokkal kezdett újból zongorázni, nekem pedig „visszatért” a hangom, mert abbahagytam a dohányzást, így lett a közös zenélés a mi remek játékunk. Legnagyobb sikerünket a hatvanadik születésnapomon arattuk, amikor az eddigi életemet „énekeltem végig” sok-sok barát jelenlétében.

A cikk folytatását a Nők Lapja 2. számának 20. oldalán találjátok.

Szöveg: V.Kulcsár Ildikó

Fotó: Szász Marcell