Hogyan éljük túl a hirtelen szakítást?

A mai technológia szemernyi kétséget sem hagy afelől, hogy valakit „töröltek”. A gombnyomásra születő és megszűnő szerelmek korában sajnos csak egyvalami maradt ugyanolyan lassú: a szakítás feldolgozása.

Glamorous woman at laptop in modern apartment crying over relationship breakup

A Collins English Dictionary minden évben megválasztja az év emblematikus szavait, amelyeknek gyakori használata mindannyiunk számára üzenetértékű: így élünk, ezek a szavak kúsztak be valamiért a köztudatba, és határoznak meg az adott évben minket.
Ezek szerint az elmúlt, 2015-ös évet két szó jellemzi: a binge-watch (hajjaj, az a fajta filmnézés, amikor az ember egy huzamban falja kedvenc sorozatának epizódjait) és a ghosting. A ghosting azt jelenti, hogy szellemmé, vagy ahogyan a magyar nyelv nagyon plasztikusan fogalmaz: kámforrá válni. Megnyomni a törlés gombot.

Mindig is voltak ócskán, gyáván szakító férfiak és nők, még a Jane Austin-regényekben is. Csakhogy az utóbbi években a technoiparág szinte „divatba hozta” ezeket a gyáva szerelmeseket, számos internetes oldal, mobilalkalmazás siet a segítségükre.

Noha nem mindenki él ezekkel a kütyükkel, mégis kihat a kapcsolati kultúrára, ha ekkora a kínálat, és a társak ilyen könnyen behelyettesíthetővé válnak. A szakítási döntés hosszú folyamatát szinte senki sem érleli meg magában körülöttünk, a haverok, barátnők tanácskérés során csak felvonják a szemöldöküket: meddig akarsz még nyűglődni vele?

Az ünnepek (különösen a családi ünnepek) sokak szemében az összetartozás sajátos vizsgahelyzetei. Vannak, akik ilyenkor egész egyszerűen rádöbbennek, nem állnak még készen arra, hogy saját családot alapítsanak, vagy bekapcsolódjanak egy idegen család életébe. Megpróbálnak hát fokozatosan kikopni az életünkből, felszívódnak. Az elhagyott fél dideregve, bambán és magányosan ott marad az ünnepek előtti csúcsforgalomban. A csillámos forgatagban csupán egyetlen egy szó világít számára, de az aztán mindent túlragyog: ELUTASÍTVA!

ELBOCSÁTÓ, CSÚF SMS

Kinga, a harmincas, tényleg nagyon csinos barátnőm egyedülálló anyuka. Túl van egy elkapkodott házasságon és egy váláson, amelyből évek óta, hosszú, önkínzó lamentálással próbálja levonni a tanulságokat. A világ rendje tavaly augusztusban állt helyre, amikor hosszú évek után először leutazott barátnőivel a Balatonhoz egy hétvégére. Három napra visszatért a lánysága, amelyről már csak töredékes, de kristálytiszta emlékeket őrzött. Meg is lett az eredménye az időutazásnak: egy minigolfpályán megismerkedett Attilával, akibe veszettül belezúgott. A férfi nem volt a szó hagyományos értelmében jóképű, ezért kénytelen volt bevetni a kifinomult szellemi csábítás minden fegyverét. A lelkével, a szellemével hódított.

Három hete azonban, ahogy a barátnőm fogalmazott, „valami eltört Attilában”. Bár közösen tervezték a karácsonyt, és az őszi szünetben remekül elszórakoztak a barátnőm kisfiával, Attila SMS-it egyre nehezebb volt kódolni. Sokat elemeztük az emotikonokat is, a szmájlik egyre halványultak, míg végül arra jutottunk, hogy Attila csupa megközelíthetetlen tartózkodás. Az utolsó hétvégén már csak egy rejtélyes „i” betű érkezett. Három napon át tipródtunk. Vajon ez az „i” mit jelent? Igent? Valami szexi kódot, homályos utalást a szerelmesek univerzumából, amit csak a barátnőm érthet? (De annyira meghitt és finom utalás, hogy ő sem érti egészen tisztán?) Attila, aki egészen decemberig maga volt az álomlovag, még a közös favásárlás előtt kámforrá vált. Nem üzent semmit, de hallgatása egyértelmű volt, ahogy a költő mondja (Kosztolányi), „már elpárologtam, s ebben a szobában csak ittlétem kínzó emléke lebeg”.

Kinga, aki a válása óta most virult ki igazán először egy ártalmatlannak tűnő széplélek oldalán, borzasztó sebet kapott. Felsejlett előtte a közös, boldog jövendő, amely pillanatok alatt semmivé foszlott, ráadásul a szakítás okozta erős stresszt tetézte az is, hogy magyarázat nélkül maradt magára. Attila nem tette meg azt a felebaráti gesztust, hogy egy mindent lezáró beszélgetésben átsegítse Kingát rövid kapcsolatuk szakítási fázisába. A szakemberek mindig elmondják, hogy a szakítás a kapcsolat fontos része. Nem mellékes, lépcsőházi ügy, hanem az összetartozás utolsó fázisa.

Lehet jól, kíméletesen szakítani? Mindannyian tudjuk a választ: nem lehet. De tisztességesen lehet. Tisztességesen pedig úgy lehet szakítani, hogy az utolsó pillanatig megőrizve a szövetséget, még egyszer utoljára közel engedi magához a szakítást kezdeményező fél a másikat. Őszintén beszél arról, ami miatt fontos volt neki ebben a szerelemben (vagy futó viszonyban), és kíméletesen arról, ami miatt már nem annyira fontos neki.

GYÁVA SZERELMESEK DÖMPINGJE

Mert még az elutasításnál is jobban fáj a közöny. Ha az elhagyó fél esélyt ad egy utolsó tisztázó (vagy legalább kedélyeket nyugtató) beszélgetésre, az nagyvonalú és főleg, mindkét fél rossz érzését oldó gesztus. Ezt az ajándékot egyre ritkábban adjuk-kapjuk. Nem mintha korábban kevesebb lett volna a gyáva szerelmes, a szociológusok szerint csupán arról van szó, hogy a fastfood, a fastfashion mellett a kapcsolatok kialakításának terén is gyorsfogyasztókká váltunk. Telefonos társkereső alkalmazások és a közösségi oldalak a legtávolabbi falvakban is szélesítik a kínálatot, és erősítik a „van másik” illúzióját. A felszínesen kialakított viszonyok felszínesen is érnek véget. A korszellem nem kedvez a fokozatosan elmélyülő kapcsolatoknak. Henry Guntrip pszichoanalitikus elhíresült metaforája az internetről nagyon kifejező. Azt mondja, az internet olyan személyközi tér, mintha két sündisznó bújna össze: ha túl távolságtartóak, nem melegítik fel egymást, ha túl közel mennek, megsérülnek. A netet sokan használják afféle érzelmektől védett játéktérként, ahol sokkal bátrabban kísérletezhetnek, mint offline vagyis valós helyzetekben. Nemcsak a kapcsolatfelvételre erős a csábítás, hanem a gombnyomásra történő befejezésre is.

A gyáva szeretők, akik néhány évtizede még némán álldogáltak a házibulikban a sarokban, most akcióba lendültek. Aki a kapcsolat kezdetekor bénázik, nem meri önmagát adni, és nem mer kockázatot vállalni, az a kapcsolat végén is éretlen kamaszként fog viselkedni, és a kényelmetlen helyzet elől egyszerűen kereket old.

Egy barátnőm párja és kollégája az év végi karácsonyi bulin akart „félrevonulni”, hogy bejelentse a szakítást, bízva abban, hogy a lány nem fog jelenetet rendezni a főnökség előtt, és nem bőgi szét a sminkjét.

Mondhatjuk azt, hogy nem kár azért, aki képtelen felvállalni a kellemetlen helyzeteket. Már anyáink korában is előfordult, hogy a férfi az együtt töltött szerelmes éjszaka után „leugrott cigiért”, és csak évek múlva hallottak felőle. Csakhogy akkoriban még anekdotaként terjedtek az ilyesfajta történetek, az információs társadalomban viszont a gyors továbblépés általánosan elfogadottá vált. Nem véletlenül reagált rá azonnal a piac: a Facebook bevezetés előtt álló szolgáltatása nagyon tapintatosan azonnal eltünteti a szemünk elől az exeket a hírfolyamról, és profi vállalkozások segítenek, ha valakit ki akarunk törölni az életünkből.

A kényelmes szakítóknak már internetes áruháza is van, a Breakup shopban 5 dollárért a közösségi oldalon továbbított, pár szavas üzenettel szakítanak helyettünk. Egy privát e-mail címre továbbított elbocsátó szép üzenet a duplájába kerül. 20 dollárért már igazi levélpapíron megy a sablonszöveg, 29 dollárért pedig telefonon is felhívják a mit sem sejtő kedvest, akinek feltételezhetően azért akkora könnyebbséget nem jelent, hogy egy vadidegen tapintatosan közli vele, kidobták. A Szakító Áruház csomagajánlatot is összeállított a gyáva, ám az átlagosnál nagyvonalúbb szerelmesek számára: mintegy 25 ezer forintért vigaszbort, édes-bús DVD-filmet is küldhetünk az exnek, hogy könnyebben átvészelje a rá váró bús, gyászos napokat.

NAGY SZENVEDÉS, NAGY NYERESÉG

„Elcsábítani egy nőt… ehhez nem kell nagy tudomány. De szépen elhagyni, erre csak egy érett férfi képes” – írja Milan Kundera.

Minden, amit el kell engednünk, fáj. Piszkosul fáj. A pszichológusok ezt úgy mondják, ilyenkor „szeretetvesztést” élünk át. Sokan a gyász fázisaihoz hasonlítják a faképnél hagyott szerelmesek agóniáját. Azzal a különbséggel, hogy a veszteség és a másik fájó hiánya mellett ilyenkor azt is fel kell dolgozni, hogy valakinek, aki nekünk nagyon fontos, nem kellünk többé. Nemcsak a vele való jó viszony lett oda, hanem az önmagunkkal való jó viszony is. A szerethetőségünk kérdőjeleződik meg. Hisz nemcsak ő igézett meg, a kapcsolatban minden korábbinál szebbnek láttuk önmagunkat is. Még egy flört esetén is szőni kezdenek egymás köré a párok gondolatból, érzésből, vágyból, kíváncsiságból, örömből egy fonalat, amely akár össze is tarthatta volna őket. De elszakadt. Pontos szó a szakítás.

A pszichológusok szerint ugyanúgy átmegyünk ilyenkor a tagadás, a harag, az alkudozás, a depresszió fázisain, mint a gyász esetén, hogy végül elvergődjünk valahogy az elfogadásig. Néha csak hosszú évek keserves munkája árán. A sokk után bambán, tájékozatlanul, hunyorogva próbáljuk magunkat hozzászoktatni a szerelmesünk nélküli, sötét világhoz. Még reménykedünk, belekapaszkodunk minden szalmaszálba, aztán összezuhanunk, és biztosra vesszük, még egyszer nem élünk át ehhez foghatót. A szellemé vált szerető a sok hátrahagyott kérdőjel miatt borzasztóan szívós.

Hogyan űzzük el a szellemét? Sehogy. Aki kámforrá vált, nyilvánvalóan az élet más területén sem fajsúlyos egyéniség, másokkal sem lesz képes felelősségteljes, bensőséges kapcsolatot kialakítani. Nem kérdés, érthetetlen és felfoghatatlan, amit művelt, de a megrendülés, az általa okozott beavatás rajtunk formált. Jó esetben kihozta belőlünk, hogy egy jövőbeli lehetséges partnerben észrevegyük azokat az emberi értékeket, amelyeket eddig nem tartottunk szem előtt a választásnál. Például azt a fajta tartást, amely teljes mértékben hiányzik a súlytalan szellemszeretőkből.

A cikk a Nők Lapja 2015/51-52. számában jelent meg.

Szöveg: Vass Virág

Illusztráció: Europress