10 életbölcsesség filmszövegekből

Egy jól sikerült film képes elgondolkodtatni, segít más perspektívából látni a világot, vagy éppen szívet melengető érzéssel tölt el bennünket. Összegyűjtöttünk néhány idézetet, amelyeket filmekből tanultunk, és képesek lendületet adni a szürke hétköznapokban. Aszmann Zsanett válogatása.

„Ha a harchoz túl gyenge vagy, öleld át az ellenséged. Amíg két karja körülölel, nincs mivel fegyvert fognia rád.” (Hét év Tibetben)

“Mert az a férfi, aki nem szán időt a családjára, sohasem lehet igazi férfi!” (A Keresztapa)

“Amit munka közben mutatsz magadból, az csak egy töredéke annak az izgalmas, vibráló személyiségnek, aki vagy.” (A randiguru)

„Továbbra is hiszek a paradicsomban. De most legalább tudom, nem kint keresendő, mert a paradicsom nem egy hely, ahova mehetsz, hanem egy perc, mikor úgy érzed, valaminek része vagy. És ha rátalálsz erre a percre, örökké tart.” (A part)

„A szerencse olyan, mint a Tour de France: egész évben várod, aztán észre sem veszed, és már el is múlt.” (Amélie csodálatos élete)

“Megmondjam, hogy én mit akarok?… Nem akarok mást, csak büszke akarok lenni az anyanyelvemre, és az ablakon kinézve azt a tájat akarom látni, amit ismerek és szeretek. Akár a vadvirág: ott akarok nyílni, ahova tartozom.” (A napfény íze)

„Tudni mindig könnyebb, de kimondani… az a nehéz.” (A suttogó)

“A szabadság a lélek joga ahhoz, hogy lélegezzen. Ha nincs levegő, rosszak a törvények.” (Good Will Hunting)

„Egy boldog házasság merőben szerencse dolga. Mindig lehet veszekedés, fájdalom, ezért aztán jobb, ha az ember a lehető legkevesebbet tudja jövendőbelije hibáiról.” (Büszkeség és balítélet)

„A győzelemből nem tanulsz semmit, majd meglátod. Bezzeg a vereség sokkal bölcsebbé tehet. Nem utolsósorban rájössz, mennyivel élvezetesebb győzni.” (Bor, mámor, Provence)

 

Az összeállítás eredetileg a Nők Lapja Psziché 2018/3. lapszámában jelent meg. 

Nyitókép: Thinkstock