Híres múzsák, akik a legnagyobb művészeket inspirálták

Gyönyörködünk a kivételes tehetségükben, nem győzünk betelni a szebbnél-szebb alkotásaikkal, de arra kevesebbszer gondolunk, hogy kik inspirálták a híres festők, fotográfusok, zenészek vagy divattervezők remekműveit. Íme, néhány múzsa, akik szépségükön túl személyiségükkel is hozzájárultak az alkotók sikeréhez!

Edie Sedgwick – Andy Warhol múzsája

Andy Warhol múzsája

A vad, fiatal lány a híres amerikai képzőművész múzsája volt, több filmjében is feltűnt. Sosem volt mentálisan stabil, kétszer is kórházba került emiatt, de amikor találkozott Andyvel, minden megváltozott: keresett valami célt az életében, és a híres művész adott neki egyet. Sajnos elég fiatalon, 28 évesen hunyt el.

Kiki de Montparnasse – Man Ray, Julian Mandel, Gustaw Gwozdecki, és Tsuguharu Foujita múzsája

Kiki Montparnasse

A Franciaországban született Kiki énekesnőként, festőként, színésznőként is tevékenykedett, sőt modellkedett is. Élete során számos művészt inspirált, többek között Julian Mandelt, Gustaw Gwozdeckit és Tsuguharu Foujitát, habár semmi kétség, hogy Man Rayt igézte meg a leginkább. Az Inrgres hegedűje és a Fekete és fehér című munkáinál is ő inspirálta az alkotót.

Marie-Thérèse Walter – Pablo Picasso múzsája

Marie-Thérése

Picasso egykori szerelme egyben a múzsája is volt. Jó néhány munkájánál Marie inspirálta, amelyből 2011-ben L’amour fou (Őrült szerelem) címmel kiállítást is szerveztek. Néhány híres darab, amely a francia hölgyet ábrázolja: Le Rêve (Az álom), Nude, Green Leaves and Bust (Akt, zöld levelek és mellszobor). 1936-ban Marie leánygyermeket szült Picassónak, akit Mayának neveztek el.

Victorine Meurent – Édouard Manet múzsája

Victorine

Bár Victorine-ről nem maradt fenn túl sok információ, az biztos, hogy ő maga is tevékenykedett művészként, 1876-ban saját kiállítása is volt a Salonban. Manet festményei közül néhányat ő inspirált. Állítólag a festőre akkora benyomást tett, amikor a forgalmas utcán megpillantotta, hogy a művész eldöntötte, a megszokott, akadémián tanult stílustól eltérve, egyedi módon fogja ábrázolni a fiatal lányt. A Le Déjeuner sur L’Herbe (Reggeli a szabadban) és az egyik leghíresebb, Olympia című festményéhez is ő állt neki modellt.

Emilie Louise Flöge – Gustav Klimt múzsája

Gustav Klimt múzsája

Emilie, az osztrák varrónő és divattervező megelőzte a korát. Olyan ruhákat készített, amiket sokan nem értettek, kivéve a gyönyörű, díszes festményeiről ismert Gustav Klimtet. Megismerkedésüket követően rövid időn belül szoros kapcsolatba kerültek, majd élethosszig tartó társak lettek. Egyesek szerint ő állt modellt a festő híres, Kiss (Csók) című festményéhez is. Hogy a barátságnál több is volt-e köztük, nem lehet tudni.

Saskia van Uylenburgh – Rembrandt múzsája

Saskia van Uylenburgh

A világ egyik legismertebb festőjének, Rembrandt Harmenszoon van Rijnnek nemcsak a felesége, hanem a múzsája is volt Saskia van Uylenburgh. A művész mindig nagyon pontosan ábrázolta alanyait, nem volt ez másként akkor sem, amikor a felesége állt modellt neki. Rembrandt egyébként így mutatta ki az iránta érzett mérhetetlen szerelmét.

Loulou de la Falaise – Yves Saint-Laurent múzsája

Loulou de la Falaise

A híres francia divattervezőnek nemcsak múzsája, hanem divattervező társa is volt a francia szépség, akit szintén tehetséges édesanyja, Maxime de la Falaise már gyermekkorában bevezetett a divat világába.

Linda McCartney – Paul McCartney múzsája

Linda McCartney

Linda sokkal több volt, mint a zenész felesége. A Beatles felbomlása után 1970-ben a brit zeneszerző megalapította a Wings nevű zenekart, amelynek a billentyűse lett a lány. Live and let die címmel közös dalt is írtak, ami Oscar-jelölést kapott.

 

Összeállította: D. E.

Fotók, képek: therichest.com, theculturetrip.com, complex.com, Pinterest

(complex.com, therichest.com, theculturetrip.com)