Posztolj verset az utcára! Idén is, a magyar költészet napján

Ti posztoltatok már?

A Nők Lapja és a nőklapja.hu szerkesztősége minden évben megemlékezik valamilyen módon erről a különleges dátumról, most egy több éve futó kedves akcióhoz, a Posztolj verset az utcára! elnevezésű mozgalomhoz csatlakoztunk. A kampány kitalálóinak az volt a célja, hogy minél több embert vonjanak be április 11-én az ünneplésbe. Szóval, bárhol is éltek a világon, egyedül, párban, barátokkal, családdal, válasszatok egy költeményt, és posztoljátok ki József Attila születésének 113. évfordulóján, majd osszátok meg mindenkivel a posztoljverset.hu-n vagy a közösségi oldalatok valamelyikén! Mutatunk néhány eddig született alkotást, köztük a miénket is:

magyarversek – Hódmezővásárhely

Sajnos a padról lejött, pedig romantikus lett volna. #Hódmezővásárhely #posztoljversetazutcára #FeketeSas

Versek (@magyarversek) által megosztott bejegyzés,

adrirawia – Hódmezővásárhely

#FodorÁkos #Hódmezővásárhely #posztoljversetazutcára #posztoljverset

Ági | Panda (@adrirawia) által megosztott bejegyzés,

annamari830816 – Budakeszi

Mi már posztoltunk:)#posztoljverset #posztoljversetazutcara #posztoljverset2018

Annamari Király (@annamari830816) által megosztott bejegyzés,

zsizsi75 – Debrecen

zsuszan – Szolnok

Boldog magyar költészet napját mindenkinek! • #irodalmilépegető #posztoljverset #boldogszulitJozsefAttila #NagyLaszlo

Zsuzsi Bencsik (@zsuszan) által megosztott bejegyzés,

vikcsu9 – Dunaszerdahely

vivien_voros – Budapest

brigittazakar – Debrecen

#költészet #költészetnapja #költészetvilágnapja #posztoljversetazutcára

Zakar Brigitta🌸👩🏼‍💼 (@brigittazakar) által megosztott bejegyzés,

alekszisza – Kőszeg

nok_lapja – Budapest

Összeállította: D. E.

Képek: Instagram