Keresztapák világa: a maffia és a spiritualitás kapcsolata

Francis Ford Coppola világhírű alkotása, A keresztapa című filmtrilógia szinte kultuszfogalommá tette az olasz maffiát. Azóta a legtöbben már tudják, mit is jelent például az omerta vagy a vendetta – de vajon honnan erednek a maffia szokásai, normái, szertartásai? Nos, egy roppant ősi jelenségről van szó, amelynek gyökerei az ókori Róma klánjaihoz, sőt, az őskori titkos férfi közösségekhez nyúlnak vissza. Magyar Diána írása.

A maffiát a legtöbben egyszerűen egy különleges fajta bűnszervezetnek tartják, pedig sok vonása inkább misztikus beavatási társaságra utal. Így például az, hogy a belépőnek vérszerződést kell kötnie, vagy hogy a tagok egy sajátos tízparancsolatot követnek, egyértelművé teszi a szakrális jelleget, sőt, azt, hogy a maffia valójában egy sajátos „vallás” is egyben. De vajon honnan ered ez a sajátos szerveződési forma, amelyet a külvilág főleg a maffiafilm műfajából, főként pedig az említett alkotásból ismer? És miért pont Itáliára a legjellemzőbb? Egy kis maffiaismeret következik, elsősorban a spirituális szempontokat figyelembe véve.

A lányát kereső anya kiáltása

Lássuk először a fogalom eredetét! A maffia szó gyökerei vitatottak, de mindegyik elmélet roppant izgalmas, misztikus. Az egyik szerint a fogalom 1282-ben született, amikor Szicília Anjou Károly általi megszállása idején egy helyi fiatal lányt az egyik francia katona elrabolt és megerőszakolt. Amikor a lány eltűnt, édesanyja sírva kereste őt az utcákon, azt kiáltozva: Ma fia! Ma fia! (Lányom! Lányom!) Ez az eset volt az utolsó csepp a pohárban, így kirobbant a franciaellenes szabadságharc. A lázadók közt pedig az anya kétségbeesett szavai egyfajta jelszóvá, harci kiáltássá váltak, melyek összeolvadva („mafia”) később már „titkos forradalmi csoport”-ot jelentettek.

Egy másik elmélet szerint viszont a „maffia” egy mozaikszóra megy vissza: Morte Ai Francesi, Italia Anela – azaz „halál a franciákra, éljen Itália!” Egy harmadik verzió szintén mozaikszóból származtatja: Mazzini autorizza furti, incendi e attentati, azaz: „Mazzini engedélyezi a rablást, gyújtogatást és merényleteket.” Giuseppe Mazzini a 19. századi Habsburg-ellenes olasz szabadságharcosok, a carbonarik vezére volt, ő maga amúgy az illuminátus mozgalom egyik prominens tagja. A maffia egyébként is nagyon sokat átvett a carbonarik (= „szénégetők”) szokásaiból, ezáltal pedig roppant sok szállal kötődik az illuminátusokhoz – a 18. században alapított, a templomosoktól származtatott okkult társasághoz – is.

Maffiák, illetve ilyen jellegű titkos társaságok azonban nemcsak Itáliában léteznek, hanem mind az öt kontinensen. Hogy mitől maffia a maffia, nagyjából ezeket a vonásokat szokták kiemelni: elsősorban törvénytelen tevékenységet folytató, szigorú hierarchiával és sajátos rítusokkal rendelkező szerveződés, amely gyakran összefonódik az állami szervekkel, mintegy államot képezve az államban. A csoport vezére jellegzetes patriarchális viszonyban áll alárendeltjeivel, amennyiben nemcsak főnökük, de szimbolikusan az „apjuk” is, a tagok pedig a „fiainak” számítanak.

A cikk folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2019/1. lapszámban olvashatjátok el. 

Szöveg: Magyar Diána

Illusztráció: Thinkstock