Hangolódj ránk! Királyi család, esküvő és nemzetiségek a legújabb Nők Lapjában

Esküvőlázban ég a fél világ, köztük mi is, éppen ezért választottuk címlapunkra a Harry hercegről és menyasszonyáról, Meghan Markle-ről készült, mára legendássá vált fotót. De nem csak őket „ünnepeljük” ebben a lapszámban, hanem a nőket és a férfiakat, minden olyan embert, aki egy kicsit is tett és tesz azért, hogy ez a világ változatos hely legyen.

„Lapozzatok bele” a magazinba a képre kattintva!

Az étel értelme

Néha elsőre egészen jelentéktelennek tűnő események képesek meghatározó módon belevésődni az emlékezetünkbe. Az eset, amit most felidézek, közel három évtizeddel ezelőtt történt, jelentéktelen dolog, de engem nagyon megdöbbentett, és nem hagy nyugodni azóta sem. Történt ugyanis, hogy egy akkoriban frissen szerzett barátom, aki Nagy-Britanniából – ez pedig egy nyomokban brit tematikát tartalmazó lapszám ugyebár – származott, eljött meglátogatni minket Magyarországra. Emlékszem, egy gyorsétteremben vettünk egy-egy hamburgert, és a barátom három falat után a szemétbe dobta a maradékot. Azt mondta, hogy nem volt semmi baj vele, csak nem kért többet. Ez engem nagyon meglepett. A szüleim és nagyszüleim ugyanis azt tanították, hogy ételt ki nem dobunk. Nekem pedig nem okozott nehézséget elfogadni, hogy a teljesen jó ennivaló kidobása a szemétbe tabu. Így gondoltam gyerekként, és így gondolom ma is. Az erkölcsi része a kérdésnek az, hogy amíg van olyan ember a világon, akinek nem jut elég ennivaló, addig élelmiszert kidobni vétek, ám ennél többről van szó. A családomtól vettem át azt a kimondatlan meggyőződést, amellyel később oly sokszor találkoztam máshol is, hogy az élelem valamilyen módon szent, nem lehet akárhogyan bánni vele, hogy az étkezésnek van transzcendens vetülete.

Hogy az evés nem pusztán táplálékfelvétel, azt megerősítette bennem az e heti lapszámban a Világ anyag is, amelyben kolléganőnk a világ tíz legjobb séfje között számon tartott Heston Blumenthal éttermébe látogatott el, ahol egy misztikus, nosztalgikus utazáson vett részt, ami képes volt erős érzelmeket kiváltani belőle, megérinteni a lelkét.

Végezetül térjünk kicsit vissza a hamburgerkidobó skót barátomhoz, aki szerint az, hogy a skótok skótok, azaz smucigok – és erre nyomatékosan szeretném felhívni a Korok rovatban A svéd, aki skót volt című cikkünk olvasóit –, csak rút angol propaganda. Szóval ez a fiú a későbbiekben nagyon megszerette a magyar konyhát, és egyenesen kereste a hazai specialitásokat. Az árnyékát azonban nem tudta átlépni. Egyszer édesanyám készített számunkra egy tradicionális magyar ételt, az egyik kedvencemet. Elmagyaráztam skót barátomnak, hogy mi ez, és mi van benne, mire ez a rendkívül udvarias fi ú tört magyarsággal a következőket mondta az édesanyámnak:

– Nadjon közönöm, de nem kerek hideg diznolevest.

Valamiért nem tetszett neki a kocsonyából kikunkorodó malacfarok.

Krúdy Tamás, vezetőszerkesztő

Ha előfizetnétek a nyomtatott magazinra, ne habozzatok, kattintsatok az mc.hu oldalra, és kövessetek minket a Facebookon is!

Fotó, illusztráció: Thinsktock, Archív