5 hazai kirándulóhely, ahová érdemes ellátogatni télen is

Hova menjünk télen, ha fürdőznénk, ha szeretjük a hasunkat, vagy ha megmutatnánk a gyerekeinknek az ország egy elhagyott térségének vadvilágát? Összeállításunkban 5 kedvelt hazai kirándulóhelyet mutatunk be, amik mind más miatt érdekesek.

Hévíz – Szauna és gyógyvíz mesés kombinációja

Hévíz kénszagú levegőjével érdemes megbarátkozni, hiszen a tó vize nagyon jó hatással van a szervezetünkre, ráadásul hideg időben sem hűl le, körülbelül 30 °C-os. Hévíz városa csendes, de nagyon hangulatos, télen a Zalai-dombság kifejezetten csábító kirándulóhely, családdal és kettesben is. A fürdőzést nagyszerűen kiegészítheti egy-egy kiadós szaunaszeánsz, amely ellazítja fáradt testünket, és megnyugtatja idegeinket.

Fisli Gergely (@gergelyfisli) által megosztott bejegyzés,

 

Balaton – Gasztrotúra a Balaton-felvidéken

Azok, akik rajonganak a Balatonért, télen sem kerülhetik el, ugyanis ilyenkor még szebb. Van az elhagyatottságnak valamiféle romantikája, különösen ha még be is fagy a tó vize. Szerencsére az utóbbi időben jelentősen fellendült a turizmus is, ezért sorra nyíltak új éttermek és wellness-szállodák. Akár egy kiadós, tematikus gasztrokirándulás mentén is szervezhetjük utazásunkat, hogy a hasunknak is kedvezzünk egy kicsit.

Kállai Barbara (@kllbrbr) által megosztott bejegyzés,

Lillafüred – Kirándulóhely álmodozóknak

A Bükki Nemzeti Park egyik legszebb településén úgy érezhetjük magunkat télen (is), mintha egy mesevilágba csöppentünk volna. A környező erdőkben nagyszerű túrákat tehetünk, persze érdemes rétegesen és kényelmesen felöltözni. Ne hagyjuk ki a Lillafüredtől nem messze található, Szilvásváradhoz közeli Szalajka-völgyben a Fátyol-vízesést sem, amely befagyott állapotában egyszerűen lélegzetelállító.

Csécsi Kornél (@kornel77csecsi) által megosztott bejegyzés,

Nagy-hideg-hegy – Börzsöny – Síelőknek melegen ajánlott

A nagy-hideg-hegyi sí- és túraközpont remek kirándulóhely, a Börzsöny szívében, a Duna–Ipoly Nemzeti Park területén található, 864 méter magasságban. Nem véletlenül nevezik a Börzsöny síparadicsomának, hiszen évente átlagosan 90–100 havas nappal büszkélkedhet a térség. Síelésre, szánkózásra vágyóknak kitűnő célállomás.

Szabina Árva (@xabcsi) által megosztott bejegyzés,

Hortobágy – A puszta, vadvilágával

Talán szokatlan úti célnak tűnik a Hortobágy, de a kies puszta télen egészen új értelmet nyer. Ha szerencsénk van, találkozhatunk pásztorokkal, az egész környék a régi fekete-fehér filmek hangulatát idézi. A Hortobágyi Vadasparkban megismerhetjük a puszta vadjait, akik alkalmazkodtak az itteni körülményekhez. Emellett a parkban a korábban őshonos állatok is megtalálhatók, mint a farkas vagy a vadló. Gyerekekkel különösen emlékezetes program!

🧔S á n d o r R ó z s a 🇭🇺 (@sandor.rozsa.79) által megosztott bejegyzés,

Szöveg: M. M.

Fotók: Instagram, Thinkstock