Így nevelhetünk sikeres gyereket a tanárok szerint

Nem kérdés, hogy minden szülő azt szeretné, ha a gyereke sikeres lenne az életben, viszont sokan nem tudják, pontosan hogyan lehet mindezt elérni. A következő útmutatóval – amit gyakorló tanárok gondolatai ihlettek – bemutatjuk a kezdő lépéseket.

Közös vacsorák

A közös étkezések alkalmával nagyobb betekintést nyerhetünk a kicsik életébe és könnyebben tudjuk őket segíteni a mindennapokban. Ráadásul az állandó kommunikáció az emberi kapcsolatok egyik legfontosabb mozgatórugója, így több szempontból is lényeges, hogy legalább naponta egyszer elbeszélgessünk, illetve, hogy megosszuk a többiekkel, hogyan telt a napunk.

Példamutatás

A gyerekek szülői példákat sajátítanak el, ezért fontos, hogy megfelelő tükröt tartsunk eléjük. Ha például azt szeretnénk, hogy a gyermekünk olvasson, akkor ne csak szökőévente egyszer lapozzunk bele egy regénybe. Amennyiben arra szeretnénk nevelni, hogy a sikertelen pillanatok ne vessék vissza az életben, akkor mi se viselkedjünk hisztis kölyökként, ha a karrierünk esetleg megfeneklik. A jó példa itt döntő fontosságú.

Élni és élni hagyni

A kicsik tapasztalás alapján tanulnak, vagyis hagyjuk, hogy élményeket szerezzenek, ne korlátozzuk őket a cselekedeteikben – legalábbis addig, amíg azok nem jelentenek veszélyt rájuk.

Motiválni és nem nyomasztani

Sok szülő beleesik abba a hibába, hogy olyan magasra teszi a lécet a tanulás kapcsán, amit a gyermeke nem tud megugrani. Nem lehet mindenki, mindenből a legjobb, ezért csak annyit várjunk el a kicsiktől, amennyit teljesíteni tudnak. Ha például a gyermekünknek a matek jól megy, viszont a nyelvtan kevésbé, akkor ne kérjük rajta számon, hogy miért hozott utóbbiból hármast. Helyette mondjuk azt neki, hogy ez teljesen rendben van és próbáljuk meg ösztönözni, hogy még jobb legyen.

Kevesebb számítógép

Olyan világban élünk, ahol a technika az életünk része, így gyakorlatilag percek alatt bármilyen információhoz hozzájuthatunk. Viszont amennyire hasznos ez a fajta informáltság, annyira veszélyes is, mert megfosztja a gyerekeket a független gondolkodástól. Ha nem olvasnak, nem mennek sétálni az erdőbe, nem játszanak, csak a számítógép előtt ülnek, azt a kreativitásuk fogja bánni.

Tevékenységre ösztönzés

A lustaság korunk egyik népbetegsége, de nem szabad hagynunk, hogy a gyerekek is eltunyuljanak. Itt megint a szülői példa fontosságát hozzuk fel, hiszen nagyrészt ezen múlik, hogy a kicsik mennyire lesznek önállóak.

Fontos a tanár szava

Bár a közös házi feladat készítés során sok minden kiderül a gyerkőcök teljesítményéről, nagyon fontos, hogy a tanárral is folyamatosan kapcsolatban maradjunk – erről bővebben a Nők Lapja Iskolaválasztó 2017-es számában olvashattok -, mert csak az ő véleményével kiegészítve kaphatunk pontos képet a kicsik fejlődéséről és esetleges lemaradásairól.

Játék a többiekkel

Adjunk lehetőséget a gyermekünknek arra, hogy a korosztályával megfelelő kapcsolatot tudjon kialakítani. Például szervezzünk az osztálytársak szüleivel közös gyerekprogramokat, vagy csak szimplán hívjuk meg egy játszó délutánra a többieket, mert minél több az interakció, annál magabiztosabbá válhat a gyerek. Ebből mindenki profitál.

A megfelelő értékrend

A siker egyik kulcsa az is, hogy milyen értékrendet alakítunk ki a lurkókban. Törekedjünk arra, hogy a gyermekünk megtanulja mit jelent tisztelni a másikat és igyekezzünk úgy nevelni, hogy kitűnjön a többiek közül figyelmes magatartásával.

A játék mindenek felett

Mi szülők gyakran elfoglaltak vagyunk, de nem szabad hagynunk, hogy ennek a közös játék lássa kárát. Nagyon fontos, hogy minőségi időt töltsünk együtt a gyermekünkkel, mert ezek a pillanatok mindenkit energiával és szeretettel töltenek fel.

A megfelelő időzítés

Ha minden nap utolsóként érkezünk meg a napközibe, abból a gyermekünk könnyen téves következtetéseket vonhat le, többek között, hogy nem elég fontos a számunkra. Egyszer-egyszer mindenkivel előfordul, hogy később ér oda az iskolába, mégis próbáljunk meg mielőbb betoppanni, hogy több időt tudjunk utána együtt tölteni.

Fókuszban az egészség

A mozgás és a tápláló, egészséges étrend szintén sokat nyom a latban. A sok cukros és zsíros étel helyett kínáljunk egészséges, mégis vonzó alternatívákat – például ilyeneket –, és a lehetőségeinkhez mérten csempésszünk több mozgást a kicsik életébe, akár egy hétvégi kirándulás formájában.

Egy lépéssel előrébb

A problémákat ne akarjuk mindenáron mi megoldani, hagyjunk teret a kicsiknek, hogy ők maguk kezdjenek valamit a szituációval. Terelgetni természetesen szabad, de konkrét tanáccsal csak akkor szolgáljunk, ha nincs más lehetőség, vagy ha a nehézség a gyermekünk egészségét és lelki világát fenyegeti.

 

Még több iskolával és gyerekneveléssel kapcsolatos cikket olvashattok a Nők Lapja oldalain Vekerdy Tamás rovatában, illetve a Nők Lapja Gyerek, a Nők Lapja Psziché és a Nők Lapja Iskolaválasztó magazinokban.

Szöveg: D.A.

Fotó: Thinkstock

(businessinsider.com)