Kínok kínja

Állatkínzás… Összetett szó, de a két tagból sokkal nagyobb hangsúly van a kínzáson. Ugyanis ez a lényege. Ezért követeljük sokan és eltökélten a törvényi szigorítást és az ítélkezés szigorúságát állatkínzás esetén. Nem azért, mert állatvédők, állattartók vagy „állatmániások” vagyunk, hanem mert nem tartjuk enyhítő körülménynek, hogy az elkövető „csak” egy állattal kegyetlenkedett. Azzal tette, akivel tehette, akivel elbírt, aki kéznél volt, aki nem tudott védekezni. Márpedig aki egy nála gyengébb és kiszolgáltatott, közvetve vagy közvetlenül rá bízott lényt képes meggyötörni, és annak szenvedésében valamiféle örömet vagy kielégülést nyer, az a legszigorúbb büntetést érdemli. Semmi halasztás, felfüggesztés, jogi csavarás. Aki ilyet tesz, elkorcsosult teremténye az emberi fajnak, és nem szeretnénk, ha szabadon sétálgatna közöttünk. Arról nem is beszélve, hogy a többi potenciális elkövető se gondolja úgy: könnyen megússza, ha talál egy kóbor kutyát, macskát, akin kiélheti beteges agresszióját. Az állatkínzók a pszichológusok szerint amúgy is alapvetően szorongó és gyáva emberek, ezért sem mindegy, mit üzennek nekik az ítéletek.

Mostanában mintha elszaporodnának ezek a rémületes hírek. Legutóbb fagyállóval mérgeztek meg egy kutyát, nem sokkal előtte egyet a gazdája mellől rugdostak le a villamosról. Jó bulinak tűnt… Még korábban félig megnyúztak egy óbudai cicát, és egyebet is tettek vele, de nem akarom tovább részletezni…

A környezetemben sokan, bár látták ezt a hírt az interneten, mégsem kattintottak rá, ezzel próbálták védeni magukat. Egy egészséges lelkű embertől ez is normális reakció. Hiszen ha ilyet olvasunk, azonnal működésbe lép az empátiánk, belehelyezkedünk az áldozat szerepébe, és ez ebben az esetben már-már elviselhetetlen. Az együttérzéshez pedig nem szükséges, hogy legyen kutyánk, macskánk, elegendő, ha van érző szívünk.

Tavaly körülbelül hat hétig volt egy kiscicánk. Alig volt nagyobb egy tollaslabdánál, de fenekestül felforgatta az életünket. Én, aki ráadásul félek a macskáktól, egyszerűen imádtam. Bobek azóta egy árnyas budai házban, szerető új gazdáival él, akiknek végtelenül hálás vagyok, amiért befogadták és szeretik. De nem csak egyenként vagyunk felelősek egy-egy állatért. Annak a bizonyos piramisnak a csúcsán az ember áll, de nem azért, mert övé a legnagyobb hatalom, hanem, mert övé a legnagyobb felelősség.

Hulej Emese

A jegyzet eredetileg a Nők Lapja 2017/35. lapszámában jelent meg.