Megosztók, kukkolók, követők – Személyiségünk a világháló tükrében

A közösségi média szerepe egyre jobban felértékelődik. A virtuális börze részeként lájkolunk, kommentelünk, információkat osztunk meg magunkról, és észre sem vesszük, hogy közben nyitott könyv lesz az életünk. Annak a képnek, amelyet önmagunkról formálunk, az önértékelésünkre is hatása van, de akár a személyiségünket is torzíthatja.

Itt a nyár, se szeri, se száma a nyaralós, utazós posztoknak. Bizonyos ismerőseink aktívan osztogatják élményeiket, mások csak megfigyelnek, vagyis látják ugyan a többi bejegyzést, de nem vesznek részt a megosztósdiban. No de min múlik az, mennyi hírt teszünk közzé magunkról?

Láthatatlan figyelem

– Jellemzően a külvilág felé forduló, abból töltekező karakterekről tudunk meg többet a közösségi oldalakon – mondja Villányi Gergő pszichológia tanácsadó, aki évek óta kutatja a digitális pszichológia témáját. – A közvélemény gyakran elintézi ezt azzal, hogy az illető narcisztikus személyiség, vagy bizonyára önértékelési zavarral küzd. A figyelmünket általában a túlzások keltik fel. A túl sok magánjellegű információ megosztása valóban utalhat problémákra. A hátterében a figyelemre, kommunikációra, másokkal való kapcsolódásra vonatkozó igény áll. Érzések szintjén pedig az elhagyatottság és a szorongás feloldását igyekszik így megoldani az, aki sok életeseményéből hírt csinál.

És persze ott a másik véglet is, a rejtőzködőké, akik figyelik, követik a többiek tevékenységét, de nem játsszák ki a saját kártyáikat.

Villányi Gergő szerint ennek gyakran az alacsony önbizalom az oka. Akadnak olyanok is, akik egyfajta kötelező rosszként tekintenek a közösségi és az ahhoz hasonló oldalakra, vagy csak néhány nagyon közeli barát miatt nem törlik magukat onnan. – Az is lehetséges, hogy a rejtőzködés mögött egy információgyűjtő, megfigyelő, „kémkedő” tevékenység áll. Az angol „stalker” szó utal egy olyan lopakodó, becserkésző és gyakran kukkoló viselkedésre, ahol a vágyott személlyel kapcsolatban leskelődünk, vagy mondjuk szakítás után„láthatatlanul” figyeljük, mi történik a másikkal – mondja a szakértő.

Valljuk be, kukkolni szinte mindannyian szoktunk, hiszen ismerőseinket vagy éppen barátaink új ismerőseit, szerelmeit szívesen csekkoljuk le. Már ha megtalálhatók a nagy virtuális adatbázisban. Amerikában például egyre többen törlik magukat a Facebookról.

Önámítás-csapda

Az Y generáció tagjai, vagyis a mai húszasok, harmincasok azok, akik leginkább jelen vannak a virtuális térben, munkájukban és magánéletükben is használják azt, míg a mai kiskamaszok, és kisebb gyerekek – azaz a Z generáció – tagjainak életébe már szinte magától belesimult az internet. Egy Y generációs kutatás szerint negyven százalékuknak „elvonási” tünetei vannak, ha valamilyen okból nem tudják használni az okostelefonjukat. Közel kilencven százalékuk tölt fel, oszt meg, vagy tárol fényképeket internetes oldalakon. De ez nem jelenti azt, hogy csak ők esnek az önámítás csapdájába, vagy építenek egy könnyedebb, idealisztikusabb világot maguknak a világháló segítségével.

– Alapvetően mindenki hajlamos és hajlik is az online azonosságkorrekcióra – vagyis arra, hogy a legjobb, legszebb oldalát mutassa. A fiatalabb, serdülő korosztály a személyiség kiforratlansága, a megfelelési kényszer és a népszerűség hajhászása miatt veszélyeztetettebb. Ez a hozzáállás azonban az érettebb korosztályoknál is jelen van, ők sem mentesek mindettől – hangsúlyozza a szakember.

A téma folytatását a Nők Lapja Ezotéria 2017/4. számában találjátok.

Szöveg: Bakos Zsuzsi

Fotó: Thinkstock