Az „Isteni Sarah” Bernhardt nyomában

Amíg élt, az egész világ „Isteni Sarah”-ként emlegette. Ő volt korának legnagyobb sztárja a színpadon. Ahogyan Mark Twain, a híres amerikai író írta: lehetnek nagy színésznők, lehetnek sikeres, híres színésznők, létezhetnek csak egyszerűen színésznők, de Sarah csak egy van.

Sarah Bernhardt törvénytelen gyermekként látta meg a napvilágot. Nagyapja Moritz Bernardt volt, a híres amszterdami zsidó kereskedő. Anyja a holland származású Julie Bernhardt, az ő révén kapott holland állampolgárságot. Apja ismeretlen, de valószínűleg ő sem volt francia. A nevéhez hozzátették a „h” betűt, így anyakönyvezték. Édouard Bernhardt, anyja testvére viszont úgy írta alá az okiratokat, mintha Sarah édesapja lett volna. Így próbálták titkolni azt, hogy az igazi apa ismeretlen volt. A mama híres kurtizánként élt: magas rangú, gazdag szeretői, illetve összeköttetései voltak. Tehát nem közönséges utcalányként élt, hanem okos, jómódú nő lehetett.

Nehéz kezdet

Sarah nyolcéves koráig nem tudott sem írni, sem olvasni, ekkor került végre iskolába. Két év múlva zárdába küldték. Itt tanult tovább, és itt is nevelték 15 éves koráig. Ekkor anyja hazavitte. Összehívta a családi tanácsot, hogy együtt döntsenek a kislány jövőjéről. Elhatározták, hogy színésznő lesz. Sarah ettől kétségbeesett, hiszen a korábbi iskolai színházi fellépések kudarcai nyomasztották. A kistermetű, vézna és kicsit esetlen lányka színpadi indulását a család barátja, Alexandre Dumas segítette, majd még nagyon sokáig egyengette az útját. Nagyon jellemző rá egy gyermekkori eset: amikor kilencéves korában kis barátaival játszott, azon versenyeztek, ki mer átugrani egy árkot. Sajnos nem sikerült jól a dolog, és Sarah eltörte a csuklóját. Kétségbeesett sírdogálás helyett viszont dühösen kiabálta: igen és megint igen, megpróbálom újra, ha egyszer már volt bátorságom, mint most, azt fogom csinálni majd egész életemben, amit akarok! Ekkor döntötte el végképp, hogy ez lesz a jelszava, és soha nem adja fel, ha valamit már elkezdett.

Személyes varázs

Sarah Berhardt 1844. október 23-án 19 óra 51 perckor Párizsban született. Horoszkópja egy asztrológus számára sokkal többet árul el, mint akárhány életrajzi leírás. A Nap a Skorpió első fokán van, nagyon szoros és kedvezőtlen, 90 fokos fényszög-kapcsolatban a Szaturnusszal. Ebben a jegyben a Nap kritikussá teszi szülötteit. A Szaturnusz kapcsolata nemcsak kitartóvá, hanem makaccsá is teszi az ilyen embert, ami ugyan hasznosítható tulajdonság, de csak buktatókon keresztül. A Szaturnusz a Bak jegy ura, ám a hagyomány szerint a Vízöntőben is uralkodik, márpedig ennek a jegynek az első fokán van. A Bak és a Szaturnusz uralja az emberi testen a térdeket, a Vízöntő a lábszárat. A kedvezőtlen Szaturnusz-pozíció magyarázatot ad az eséses, zuhanásos balesetekre és csonttörésekre.

Ám a gyermekkori balesetnél sokkal súlyosabb volt, ami 1905-ben történt. Sarah épp kedvenc szerepét játszotta Rio de Janeiróban, amikor egy szerencsétlen esés következtében megsérült a jobb térde. A seb soha nem gyógyult be teljesen, sőt, idővel annyira elüszkösödött, hogy 1915- ben amputálni kellett a lábát. Egy „kiváló” üzletember a Barnum cirkusztól 10 ezer dollárt ajánlott fel az amputált lábért, amit azután a nagyközönségnek mutogatott volna, belépődíjért…

Sarah történetét az asztrológia tükrében a Nők Lapja Ezotéria 2017/3. számában olvashatjátok tovább.

Szöveg: Dr. Janák Lajos

Fotó: Getty Images