Dr. Csernus Imre: "A féltékenység a birtoklás ismertetőjele, nem a szereteté"

Nem szívesen mentem Csernus Imre pszichiáterhez. Tudtam, hogy feszengeni fogok a székében. Pedig jó székek vannak a Csendülőben, a noszvaji vendégházban, amit tavalyi esküvője után feleségével nyitottak. Minden szék más: a doki azt mondja, azért, mert azt jelképezik, hogy legyünk bármilyen különbözőek is, egy asztalhoz tudunk ülni... Kempf Zita interjúja.

PSZICHÉ: Aki féltékeny, az gyenge vagy realista?

CSERNUS IMRE: Egyik sem. Nem bízom magamban. Hogy szerethető lehetek. Illetve nem szeretem magam.

PSZICHÉ: A féltékenység minden esetben önbizalomhiányra utal?

CS. I.: Tegyük fel, hogy valaki jól működik a személyisége valamely részét tekintve. Ez általában a racionális, kiszámítható oldal. Érzelmi intelligenciában viszont nagy hiányosságai vannak. Kifelé azt mutatja, hogy erős, mert mindenki ezt várja tőle, és sikerélményei lesznek, de valójában hazudik magának. Tehát egyfelől túlbecsüli, másfelől nem szereti magát. Ha pedig nem szereti magát, akkor elkezd támaszkodni valakire.

PSZICHÉ: Egy igazán jó kapcsolatban nincs helye féltékenységnek?

CS. I.: Nincs. A féltékenység valójában a birtoklás ismertetőjele, nem a szereteté. Az illető elfelejti, hogy attól még, mert párkapcsolatban él, a másik nem a tulajdona. Nem adja meg neki a szabadságot – legfeljebb úgy tesz –, és csak akkor jó a másik, ha úgy működik, ahogy ő akarja. Manapság rengetegen ezt csinálják.

PSZICHÉ: Csakhogy ezt elengedni óriási feladat. Folyamatosan meg kell haladnunk a saját határainkat.

CS. I.: Mindig észreveszem, ha valaki sokszor használja a „kell” szót. Ez mindig a megfelelési kényszer jele. Meg „kell” tennem. Miért kellene megtennem? Csak lehetőségem van rá.

PSZICHÉ: De vajon miért nem elég csak szeretni? Miért akarunk folyton birtokolni, sőt lehetőleg kizárólagosan birtokolni is?

CS. I.: Mert nem nőttünk fel. Ahhoz a következő dolgok kellenek: érzelmi intelligencia, önismeret és a szülőkkel való viszony rendezése. Sokan azt gondolják, elég, ha valaki trendi, fitt, jól néz ki, és innen alkalmas párkapcsolatra. Miközben fogalmuk sincs, mit jelent az önbecsülés, öntisztelet. Az első lépés a saját béke megszerzése lenne. Aki enélkül kezd kapcsolatot keresni, az nem talál. Mert aki keres, nem talál.

PSZICHÉ: Ezt a szólást nem így ismerjük.

CS. I.: Igen, mert mindenki keres. Csakhogy a keresés valójában vadászat. És le is vadásszák, akit kell, csak azt felejtik el, ha levadászunk valakit, azt nem értékelni fogjuk, hanem felfalni.

PSZICHÉ: Szerelem: egy nagyon vágyott állapot. De biztos, hogy hosszú távon ez fog boldoggá tenni? Társkapcsolat nélkül biztos, hogy nem lehet elérni a boldogságot?

CS. I.: De, ha jól vagyok önmagammal, miért ne lehetnék boldog, vagy inkább így mondom: miért ne érezhetném jól magam a bőrömben?

PSZICHÉ: Például sosem fogok attól szorongani, hogy elveszítek valakit.

CS. I.: Igen, ez a menekülés jele. Sok ember, amikor túl van sok szakításon, egy idő után elkezd rettegni minden olyan új kapcsolat lehetőségétől, amelyben ráfázhat. És felhúzza a pajzsait. A fogyasztói társadalom rengeteg alternatívát kínál a pótlásra: lehet élményeket szerezni, facebookozni, mobilozni ezerrel, és ezzel el is telik az idő. De ettől még a magányába megy haza. És azzal, hogy felhúzza a pajzsait, feladja magát. Mert egykor szeretett volna lenni valakivel. Persze intellektualizál ezerrel: az összes csaj egy szemét kurva, az összes pasi csak kúrni akar. És ott áll védve. De mitől is? Az élet megtapasztalások sora. Ha szenvedélyes vagyok, és ettől ráfázom, az miért baj? Égtem, elégtem. De élek. Nem pedig fosok.

PSZICHÉ: Féltékenység kapcsán a párkapcsolat jut eszünkbe. De lehetek féltékeny a gyerekemre, a kollégámra.

CS. I.: Hogyne. Van, aki nem fogadja el a saját öregedését. Van, hogy a gyermek többet ér el, mint a szülő valaha. Lehet, hogy egy kolléga többet tesz le az asztalra. Rengeteg ember él meg nem oldott félelmekkel, amik görcsössé teszik őket. És hát aki fél, az kiszámítható, ugráltatható, manipulálható.

PSZICHÉ: A féltékeny ember általában áldozatnak érzi magát, mégis oda jutunk: neki van megoldanivalója magával.

CS. I.: Hát, érdemes elemezni, hogy mit nem akar észrevenni. Igazából nem bonyolult. A megérzések nagyon gyorsak.

Ha kíváncsiak vagytok az interjú folytatására, akkor keressétek a Nők Lapja Psziché legújabb, 2017/06. számát.

Szöveg: Kempf Zita

Fotó: Fliegauf Dániel