Segítség, oviba megy a gyerek!

Ősz elején egyre közelebb kerül az óvoda mumusa, ráadásul első gyermek esetén különösen nagy érzelmi és fizikai megpróbáltatásokat jelent a családnak, hogy a kisgyerek az otthon melegéből egy idegen intézménybe kerül. Mit javasolnak a szakértők azoknak, akik az elválás dilemmájával küzdenek? Cikkünkből kiderül.

A leválás pillanata

„Ha rajtam múlna még egy évet itthon tartanám a kisfiam. Életem legcsodálatosabb időszaka volt ez a három év, amit szinte összenőve együtt töltöttünk, de be kell látni, neki már nem csak anyára van szüksége” – mondja nosztalgiával a hangjában Bernadett, akinek első gyermeke, Petike idén kezdi az ovit. Ráadásul előtte nem járt se bölcsibe, se napközibe, három éven keresztül csak a szűk család óvó figyelmét élvezte. „Nekem kell erősebbnek lenni, a kisfiam ugyanis már vágyik a gyerekek társaságára, a játszótéren is keresi, otthon pedig emlegeti a kis barátait” – meséli Bernadett, aki kétéves koráig szoptatta kisfiát.

Deliága Éva gyermekpszichológus szerint élettani szempontból is nehéz az anyukáknak a leválás: nemrég még szoptatott és az idő észrevétlenül elszállt, már nem egy babát, hanem egy kisgyereket tart az ölében az édesanya. Ilyenkor jót tesz neki az önismereti munka, tudatosítana kell magában, hogy eljött az elengedés pillanata, hiszen a hároméves gyermek eljutott az autonómia szakaszába, már bomladozik az akarata. A fejlődésnek egy egészséges dinamikája ez, és összefügg a szobatisztasággal, ezáltal a nagyobb önállóság kialakulásával. Az édesanya feladata, hogy helyre tegye magában az idő múlását, elfogadja és tudatosítsa, majd önmagában is érezze az elengedés szükségességét.

Hornyán Anna óvodapedagógus azt tanácsolja az első igazi elválás esetén, hogy az édesanya legyen nagyon türelmes és nagyon nyugodt a gyerekkel, ne akarja siettetni a folyamatot, vegye figyelembe a kicsi aktuális igényeit. Ne akarjon „helyette beszokni”, hagyja, hogy a gyerek az óvó nénivel fedezze fel a csoportot – ez sokkal hatásosabb, mintha együtt játszanának –, és az is fontos, hogy a gyerek belső motivációból érdeklődjön az új környezet iránt. „Az otthonról hozott tárgyaknak az első időszakban nagy szerepe van. A biztos pontot, az otthon melegét, az fogja megtestesíteni a kicsi számára. Volt egy kisfiam, aki anya hálóingét hordozta magával – meséli –, de készíthető egy takaró a családtagok fényképével is, a fontos az, hogy legyen számára megnyugtató és hozzábújhasson, ha szüksége van rá”.

Szerencsés, ha már járt előtte közösségbe

„Jó és szerencsés, ha van valamiféle előzménye az óvodakezdésnek” – véli Deliága Éva gyermekpszichológus. Ha már járt előtte bölcsődébe vagy családi napközibe a gyermek, a közösségbe való beilleszkedés folyamata már elkezdődött benne, így az óvodakezdés is zökkenőmentesebben indul, ahol azonban esetenként ahhoz is hozzá kell szoknia az újdonsült ovisnak, hogy esetleg több óvó néni van. Mire már bízik az egyik felnőttben, a következő héten egy másik várja, tehát az is lehet, hogy az első két hétben még nem zárul le a beszoktatás folyamata. „Van, akinél három-négy hét után válik tudatossá, hogy ezentúl a rendszer mindig így lesz, és akkor kezd el sírni, de az is lehet, hogy egy hosszú hétvége vagy egy betegség zökkenti ki a gyereket. Ezért fontos a fokozatosság módszere, amit bízzunk az óvónőkre, mert nagy rutinnal rendelkeznek” – tanácsolja a gyerekpszichológus.

Beszoktatás vagy befogadás?

„A modern óvodapedagógiában inkább befogadásnak hívjuk a folyamatot, nem beszoktatásnak – ez az érzelmi megközelítése a kisgyereknek. Arra törekszünk, hogy érzelmi kötődés alakuljon ki az óvodapedagógus, a résztvevő gyerekek és az új gyerek között” – mondja Hornyán Anna. Az óvodapedagógus személyisége kulcsfontosságú, meg kel tudnia állapítani például, hogy a gyermek igényli-e, hogy megöleljék. Rá kell jönnie a befogadás során, hogy mivel tudja könnyebbé tenni a folyamatot, ami az elváláshoz szükséges. „A gyerek aktuális fejlettségi szintjét figyeljük, mert lehet, hogy csak az elválás »pillanatában« sír, utána megnyugszik. Amennyiben egész nap sír, kiderítjük az okát, hogy esetleg fél-e valamitől. Minden gyereknél másféle megoldást alkalmazunk, van, akit ölbe veszünk, szavakkal biztatjuk, megsimogatjuk. Meg kell találni azt a kulcsot, ami az adott kisgyerekhez való” – mondja az óvodapedagógus. A szakember szerint, bár ritka esetben, de előfordulhat, hogy a gyerek azért sír, mert nem tudja megszokni az óvónő személyiségét. Ilyenkor javasolt a csere, érdemes másik csoportot és óvónőt választani.

A szülő hozzáállása is rendkívül fontos, akárcsak az, hogyan van felkészítve az ovira, vagy hogy a gyerek hányadik a családban. Lényeges még, hogy volt-e már tapasztalata a nagyobb testvérrel vagy sem. A szülő feladata, hogy szeretettel indítsa el a közösségbe a kicsit, így tisztában kell lenni azzal is, hogy a szeparációs szorongást – a biztos szeretett személytől való elválás keservét – a gyerek óhatatlanul átéli. A szülő részéről nagyon fontos az is, hogy biztosítsa a gyereket, hogy nagyon szereti és azonnal jönni fog érte, amint végez a munkával. A picinek éreznie kell, hogy nem passzolják le, nem hanyagolják el. A délutánt pedig töltsék együtt tartalmasan az óvodapedagógus szerint.

Merjünk konzultálni szakemberrel!

Hornyán Anna azt mondja, manapság különösen nehéz a szülőknek, mert míg korábban a generációk együtt éltek és az idősebb családtagok ellátták tanáccsal az újdonsült anyukát, a mai társadalomban senki nem tanítja meg az édesanyát és édesapát szülőnek lenni. Ebből adódik, hogy rengeteg az öntörvényű gyermek, aki irányítja a szüleit. Az óvodapedagógus arra biztat, hogy akár szülés előtt, ovikezdéskor vagy egy testvér születése előtt kérjük nyugodtan szakember segítségét.

„Az öntörvényű gyermekek nem tudják, hogy kell kifejezni a dühöt. Erre a célra mi az óvodában tartunk egy »méregzsákot«. Ez egy zsákvászon krumpliszsák, kitömve puha anyagokkal, amit kedvükre rugdoshatnak, ha harag van bennük valamiért. Ilyenkor elmagyarázzuk nekik, hogy mondják ki nyugodtan, mi a baj. Például, hogy haragszom a másik gyerekre, amiért összerombolta a váramat. A mások számára elfogadható módon történő düh kezelését segíti ez a zsák, melynek az a funkciója, hogy rajta töltsék ki a haragjukat. Illetve van egy bánatfotelünk, ahová, ha valakinek hiányzik az anyukája, vagy elvettek tőle valamit, elvonulhat a kedvenc tárgyával, és addig cumizik, szomorkodik, amíg megnyugszik. Időnként megkérdezzük tőle, hogy szeretné-e, ha megvigasztalnánk. A gyerek szabadon eldöntheti, hogy igényli-e a törődést részünkről” – mondja Hornyán Anna és javasolja, hogy bátran alkalmazzuk ezeket a módszereket otthon is.

Emellett fontos, hogy a szülő megtanuljon következetesnek lenni, és úgy támogassa a gyermeket, hogy közben önállóságot és teret biztosít neki. A lurkó így érzi, hogy bátran felfedezheti a világot, de ha szüksége van rá, a szülő segít és mögötte áll. Viszont nem szabad helyette cselekedni, ez ugyanis agresszióhoz, síráshoz vezethet. Örülni fog, ha rájön arra, hogy meghallgatták, viszont határozottan kell megértetni vele, mi a helyes és mi a helytelen.

A testvérszületés szintén nagyban befolyásolja az óvodába történő beszokást. Ha éppen óvodakezdés környékén születik a kistestvér, a nagyobbik úgy élheti meg, hogy elküldték otthonról, ezért az óvodakezdés időpontját tanácsos pár héttel eltolni. A gyerekeket mindenképpen egyenrangúan kell kezelni a családban: a szülő próbálja meg érzelmileg úgy felkészíteni a gyerekét, hogy elhiggye és megélhesse, hogy egy csoda várja őt az oviban. Legyen vonzó számára az óvoda és ne essen attól kétségbe, hogy sír reggel. Az anyuka bízzon az óvónőkben, mert mindent megtesznek azért, hogy a gyermeke a legjobban érezze magát” – biztat az óvodapedagógus.

 

Szöveg: Lapis-Szabó Andrea

Illusztráció: Thinkstock