"Nyugodtan ámítsd magad, csak tudd, most azt játszod" - Interjú Mérő Lászlóval

„Az ember könnyen csinál magának egy öncsalási rendszert, ha nagyon akar valamit, ami ellenkezik az elveivel. Minél okosabb valaki, annál rafináltabbat csinál, és minél butább valaki, annál kevesebb elég neki, úgyhogy ez mindenkinek megy” – nyilatkozta korábban Mérő László. Értem én, hogy megy... De mire való? Egészséges-e, ha része az életünknek? És egyáltalán – mi az, hogy „egészséges”?

NÓRA: Szerinted az önámítás, öncsalás jó vagy épp rossz?

LÁSZLÓ: Egyik se. Így működünk és kész.

NÓRA: Mégis annyiszor vezethet csalódáshoz. Például, ha egy kapcsolatban ámítjuk magunkat a másik tulajdonságait illetően. Hiszünk vagy hinni szeretnénk valamit, ami mégiscsak illúzió…

LÁSZLÓ: Egyáltalán nem biztos, hogy illúzió. Lehet, hogy attól, mert képes vagy benne hinni, tudsz úgy működni, ami neked is, a párodnak és talán a gyerekednek is jobb. Tehát én nem vetek meg senkit sem azért, mert kisebb-nagyobb öncsalásokat elkövet…

NÓRA: De mégis mit szolgál?

LÁSZLÓ: Hogy kiegyensúlyozottabban éljen az ember.

NÓRA: De közben lehet, hogy rohamléptekkel haladunk a rózsaszín ködben a csalódás felé!

LÁSZLÓ: Nem biztos.

NÓRA: De lehet.

LÁSZLÓ: Jó, lehet. Sok minden lehet. De az is lehet, hogy határozott léptekkel mész afelé, hogy elfogadd olyannak, amilyen. Amikor a döntésekről beszélek, el szoktam mondani, hogy a megelégedettségre törekszünk, nem az optimumra, vagyis hogy jól érezzük magunkat a megoldással. Pál Feri atya említette, hogy már túl van az ezredik esketésén, és volt egy katolikus pár, aki kérte, hogy tegyen be egy mondatot az esketésbe a református liturgiából. És mi volt ez a mondat? „S véled megelégszem.” Lehet, hogy az önámítás révén eljön egy pillanat, amikor rájössz, hogy ha tudtad a másikat szépnek – ilyennek-olyannak – látni, akkor jól van ez így, olyan nagyon nagy baj már nem lehet.

NÓRA: De lehet, épp az ellenkezője a vége. Mégiscsak csalódás.

LÁSZLÓ: Biztos lehet, persze, de az úgy banális. Minden csalás, hazugság vezethet oda is. De épp azt mondom, nem biztos, hogy csak az lehet a vége. Sőt, elég gyakran kifejezetten egy elfogadható, tartható, követhető életvitelhez vezethet.

NÓRA: Mostanában oly sok önsegítő könyv, motivációs előadás van. „Valósítsd meg önmagad!”, „Csak rajtad múlik!”, és folytathatnám… Nem gondolod, hogy ezen mondatok alapján az emberek becsapják magukat a tekintetben, hogy ők valójában mire is képesek? Csodára vágynak, és ezek a hangzatos mondatok el is hitetik talán…

LÁSZLÓ: Dehogy! Miért hitetnék?

NÓRA: Mert úgy jönnek ki az előadásról, hogy akkor biztos nekem is bármi sikerülhet.

LÁSZLÓ: Szerintem ez se igaz. Nem úgy jönnek ki. Ha elhívnak előadni, akkor mindig elmondom, hogy szó sincs erről. Hiába mondod el ezerszer, hogy szép vagy, okos vagy, jó vagy, ettől még nem leszel az.

NÓRA: Ezzel mégiscsak azt mondod: „ne ámítsd magad”!

LÁSZLÓ: Nem. Azt mondom, hogy nyugodtan ámítsd magad, csak tudd, hogy most azt játszod. Nem biztos, hogy kell és érdemes túlságosan szigorúnak és kegyetlennek lenni önmagunkhoz. Olyat még nem láttam, hogy egy ön ismereti tréningről valaki úgy jött volna ki, hogy „úristen, minek vagyok én a Földön, nálam gonoszabb embert még nem hordott a hátán! Hát, én egy két lábon járó szörnyeteg vagyok. Csodálom, hogy elvisel egyáltalán a környezetem”. Ilyen nincs. Ide nem tud jutni egy előadás vagy egy tréning – csak oda, hogy rájöjjek, miért vagyok szép, erős és jó. Már egy szakma épül arra, hogy találjunk magunkban valami elviselhetőt, és aztán aköré építhetünk pozitív dolgokat. És ez nem biztos, hogy baj.

NÓRA: Tehát a reális énképhez is hozzátartozik az önámítás? Lehet, hogy ez a fajta „vetítés” inspirálóan hat önmagunkra? Fejlődésre ösztönöz?

LÁSZLÓ: Igen. Sőt, az is lehet, hogy egy igazi énkép nagyon destruktív lenne. Nehéz lenne azzal a tudattal tovább élni, hogy valójában egy szörnyeteg vagyok.

Az interjú folytatását a Nők Lapja Psziché legújabb, 2017/04. számában olvashatjátok el.

Szöveg: Szily Nóra

Fotó: Filegauf Dániel