Élet egy nárcisztikus férfi hálójában - Így lesz az álomból rémálom

A nárcisztikus ember önbecsülését úgy erősíti meg, hogy közben mások önbizalmát porig rombolja. Aki nem száll ki időben az ilyen kapcsolatból, életre szóló sebeket szerezhet.

Először álom vele az élet, majd szép lassan rémálommá válik. Kezdetben az egekig emel, dicsőít, azt érezzük, hogy életünk legnagyobb szerencséje, hogy találkoztunk vele. Aztán rájövünk, hogy ő alkotja a szabályokat, amelyeket neki nem kell betartani, a legnehezebb helyzetekben sem tud empatikus lenni, ő a mindentudó, aki mindenhez a legjobban ért, és jaj annak, aki ellent mer mondani. Ha pedig új csodálóra talál, egy percet nem gondolkodik, és elvág minden szálat.

„Elköltözöm, hogy ne találjon rám”

Lilla egy éve sokadszorra hagyta el nárcisztikus barátját, ám a férfi a mai napig része az életének. Azt mondja, ha nem járna a szakítás óta pszichológushoz, biztos, hogy újra visszatért volna Dávidhoz, aki a manipuláció mestere, és elhiteti áldozatával, hogy ő az egyetlen esélye. „Dáviddal harmincon túl, egy válással a hátam mögött találkoztam – meséli Lilla. – Ha egészen őszinte akarok lenni magamhoz, már az eleje sem volt éppen zökkenőmentes a kapcsolatunknak. Sokáig még képben volt az előző barátnő, ám végül mégis mellettem döntött, és hamar össze is költöztünk. Elvarázsolt az a csillogó élet, amit élhettem vele, azonban visszatekintve látnom kell, hogy soha nem kötődött hozzám úgy igazán. Én viszont hamar függővé váltam, pedig viszonylag korán kiderült, hogy több vasat tart a tűzben. Többször bukott le, hogy megcsalt, hogy más lányokkal csetelt a neten, de időközben teljesen elvesztettem önmagam. Lubickoltam a kapcsolatban, ha szeretett, és szenvedtem, ha megvonta tőlem a figyelmét. Ilyenkor magamban kerestem a hibát, amiért elfordul tőlem. Nem lehetett vele vitatkozni, mert képes volt minden mondatot ellenem fordítani, rá nem vonatkoztak a szabályok, és szinte kereste a lehetőséget, hogy bebizonyítsa, mennyivel jobb, erősebb és okosabb mindenkinél. Képes volt azért a vásárlók könyvét kérni, mert az egyik üzletben kulturáltan megkérték, hogy ne tolja ki a bevásárló- kocsit, mert azt itt nem lehet. Közben én legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. Azt hiszem, a legnagyobb hibát akkor követtem el, amikor külföldre költöztem vele. Teljesen lenulláztam magam anyagilag, a szakmai életemben, és természetesen még inkább függtem tőle. Előfordult, hogy valamilyen mondvacsinált indokkal hazaküldött, majd két hónappal később kiderült, hogy azért kellett »házon kívül« lennem, hogy addig ő egy másik nővel tölthesse az idejét. Azt hiszem, ez tökéletesen mutatja, hogy egy nárcisztikus embert mennyire nem érdekelnek mások érzései.

Amikor szakítottunk, gátlástalanul közölte, hogy igyekezzek lakást találni, mert az új barátnője már szeretne beköltözni, és amíg pakoltam, szépen elaludt a kanapén. Ennek ellenére még hónapokig hívogatott, hogy menjek vissza hozzá, és azt is hozzá- tette: már úgysem kellek senkinek. Egy-egy ilyen telefonbeszélgetés után úgy elfáradtam, hogy le kellett feküdnöm. Korábban soha nem éreztem ilyet. Az igazi pokol viszont akkor kezdődött, amikor rájött, hogy már nincs felettem hatalma. Most hol elhord mindennek, hol öngyilkossággal fenyeget. Mivel rendszeresen a lakásomnál balhézik, a jövő héten továbbállok. Talán, ha eltűnök, békén fog hagyni. Mert neki mindig szüksége van valakire, aki csodálja, és akinek szívhatja az energiáját. Ebből építi az egóját. Amióta terápiára járok, már tisztán látom őt. Dávidnak eszébe sem jut, hogy beteg lenne, hiszen egy nárcisztikus ember soha nem fordul pszichológushoz, mindig csak a környezetében élők kérnek segítséget. Már látom, hogy a gyerekkorában van a probléma gyökere, akkor érhette valamilyen trauma. Ő pedig az önbizalomhiányát pökhendiséggel és állandó provokációval fedte el. Rengeteget tanultam magamról és másokról az elmúlt időszakban, és pontosan tudom, hogy bár én empatikusabb vagyok az átlagosnál, bárki belesétálhat egy nárcisztikus ember csapdájába. Szabadulni pedig nagyon nehéz.”

„Lebukott, és még neki állt feljebb”

Luca a munkahelyén ismerkedett meg Áronnal. A fiú nem volt az a tipikus férfi szépség, mégis sorra kezdett viszonyt a kolléganőkkel. Miközben mindenki tudta, hogy évek óta együtt él valakivel. „Ő volt a művész, és ez imponált a nőknek – meséli Luca. – Tudtuk, hogy hobbija a fotózás, és amikor egy lányt meginvitált a »műtermébe« (ami valójában a szülei üresen álló panellakása volt), mindenki összemosolygott, hiszen pontosan sejtettük: íme a következő áldozat. Azt gondoltam, én ennél sokkal okosabb vagyok, és soha nem sétálok bele a hálójába. És mégis így történt. Egyre többször dohányoztunk együtt az épület előtt, miközben elmondta, hogy mennyire nem érti meg a barátnője az ő művészetét, és valójában már csak egy helyre mennek haza. Nem szépítem a dolgot, viszonyom lett vele.

Ha tudni szeretnétek, hogyan folytatódott a történet, keressétek a cikk folytatását a Nők Lapja Psziché legújabb, 2017/03. számában.

Szöveg: Ványik Dóra

Fotó: Thinkstock