Illatos virágok, amik kizárólag este bontanak szirmot

Bár a legtöbb növény általában nappal örvendeztet meg bennünket csodás virágaival, akadnak kivételek, amik kifejezetten estére tartogatják illatukat és díszüket. Jövőre érdemes őket elültetni.

Angyaltrombita

Lelógó, tölcsér alakú virágaival az angyaltombita olyan benyomást kelt, mintha nem kapna elengedő gondoskodást, éjfélkor viszont, amikor kinyitja szirmait, lenyűgözi az embert. Nem árt azonban vigyázni vele, mert minden része erősen mérgező.

Holdvirág

Ahogyan a nevéből is kiderül, a holdvirág akkor bont virágot, amikor már leszállt az éj. Érdekessége, hogy nemcsak fehér bimbóival kényezteti az érzékszerveket, hanem édeskés illatával is, ami pillanatok alatt megigézi az orrot. A növény egyébként akkor érzi jól magát, ha nap közben bőséges napsütés éri, és olykor műtrágyázni sem árt, hogy még több virágot hozzon.

Japán lilaakác

A japán lilaakác érzékeny lélek, több évre is szüksége van ahhoz, hogy megjelenjenek lila fürtjei, ezért a legjobb, ha már eleve bimbós vagy virágba borult növényt vásárolunk. 🙂

Tubarózsa

A gazdag aromájú tubarózsa a viktoriánus időkben nagy kedvencnek számított, a parfümipar is előszeretettel használta erős illata miatt. Ami a botanikai helyzetét illeti, a lilaakáchoz hasonlóan az első egy-két évben nehezen hoz virágot még ideális környezeti körülmények között is, ráadásul kiemelkedő gondoskodást kíván.

Díszdohány

A dohánynak elég rossz a híre, már ami a leszüretelt levelét illeti, pedig maga a virág egyszerűen fenséges. Illata leginkább a fréziához hasonlítható, ami pedig a fehér szirmokat illeti, lenyűgözően festenek, amikor beesteledik.

Éjjeli jázmin

Apró virágai ellenére az éjjeli jázmin illata páratlan, ha lemegy a nap, akár már 6 méter távolságból is érezni lehet aromáját – ezt, a tubarózsához hasonlóan a parfümipar előszeretettel használja. A növény egyébként tavasztól őszig virágzik, de a legjobb, hogy nem kényes, dézsában is jól érzi magát.

Csodatölcsér

A csodatölcsér rózsaszín, lila, vörös, sárga vagy fehér szirmai késő délután nyílnak, ilyenkor engedik szabadjára finom, fűszeres citromos illatukat is. A növény félárnyékos és napsütéses helyen egyaránt jól érzi magát, ha ültetünk belőle, megszépítheti a kertünket.

Csattanó maszlag

Hasonló megjelenése miatt az angyaltrombitát és a csattanó maszlagot sokan összekeverik, pedig két különböző növényről van szó. Az egyetlen tényleges azonosság a kettő között, hogy a maszlag is mérgező hatású. Ami a gondozását illeti, a növény érzékeny a hidegre, ezért csak a nyári hónapok során virágzik.

Szöveg: D.A.

Fotó: Thinkstock

(countryliving.com)