15 egyszerű tipp, amivel újjá varázsolhatjuk az otthonunkat

Nincs szükség teljes átalakításra ahhoz, hogy egy kis változást és frissességet csempésszünk az otthonunk megjelenésébe. Ezekkel az egyszerű és apróbb trükkökkel olyan lehet a lakásunk, mintha kicserélték volna.

Bejárat

Frissítsük fel a bejárati ajtót

Semmi sem dobja fel jobban a bejáratunk megjelenését, mint egy színes ajtó. A sötétebb piros, a sárga, a zöld és a kék nagyon hívogató lehet, és hihetetlenül friss megjelenést kölcsönöz az otthonunknak.

Egy kis zöld sosem árt

A virágok minden házat élettel töltenek meg, de ki mondta, hogy csak a belső tereket díszíthetjük velük? A bejárat két oldalán elhelyezett kaspók igazán jól mutatnak.

Hagyjunk egy kis folyosót az előtérben

Az előteret nem kell túlzsúfolni nagy bútorokkal, válasszunk inkább légies, finomabb, keskenyebb darabokat, és mindenképp hagyjunk egy szélesebb folyosót, amit szőnyeggel dobhatunk fel, és ahol könnyen tudunk haladni.

Nappali

Párnákból sosem elég

A kanapénak szinte teljesen úgy megjelenést kölcsönözhetünk néhány párnával. Válasszunk különböző színű, de egymáshoz illő huzatokat. Az is jól mutat, ha a párnák alakja és mérete is más.

Egy teljes fal könyvekből

Nem lesz másra szükség, csupán néhány polcra és a kedvenc köteteinkre ahhoz, hogy elkészítsük a saját könyves falunkat. Minden nappali dísze egy ilyen berendezés.

Szerezzünk be egy-két új lámpát

A világítás nagyon fontos egy otthonban, így hangulatos fényt adó asztali lámpákból sosem elég. Szerezzünk be egy-egy új darabot, ami teljesen más megvilágításba helyezi az otthonunkat.

Hálószoba

Fejedelmi megjelenés az ágynak

A bevetett ágy rendet sugároz, dobjuk fel néhány különleges, összeillő huzattal vagy takaróval, de akár egy plédet is teríthetünk a végébe, ami még otthonosabb érzést sugároz majd.

Világosítsunk egy kis festéssel

Dobjuk fel a szoba megjelenését azzal, hogy a kisebb bútorokat, mint az éjjeliszekrények vagy egy-egy komód, átfestjük valamilyen világos színre. A komor barnát ezúttal hanyagoljuk!

Falra a szőnyeggel

Egy színes, szövött szőnyeg a falon is jól mutat, csak meg kell találni a megfelelő helyet – az ágy mögé ragyogó ötlet felakasztani.

Fürdőszoba

Számoljuk fel a káoszt

A megfelelő tárolók beszerzésével a fürdőnk sokkal rendezettebb hatást kelthet. Nem kell más, csak néhány polc, üvegcse a vattának és a fültisztítónak, illetve a különböző dobozok és ládikák a szépítkező szereknek.

Egy új zuhanyfej wellness-élményt is nyújthat

Nem kell drága utazásra költeni, hiszen itthon is hasonló élményben lehet részünk. Vegyünk egy új zuhanyfejet, aminek masszázs funkciója is van, szereljük fel és kezdődhet a pihenés.

Fessük le a padlót

A színek nagyon jól mutatnak a fürdőben, akinek fa deszkákból van a padlója, az nyugodtan engedje el a fantáziáját és fesse át a szivárvány minden árnyalatára.

Konyha

Falra a tányérokkal

Bizonyára mindenki járt már olyan otthonban, ahol a falon tányérok lógtak. A trend újra visszatért a divatba, így mi is nyugodtan elővehetjük a nagyitól örökölt mázas tányérokat és helyet csinálhatunk nekik a falon.

Cseréljük ki a fogantyúkat

Most nagy divatnak számítanak a sárgaréz, illetve réz konyhai fogantyúk, amikkel teljesen új megjelenést biztosíthatunk a szekrényeinknek.

Szekrények új köntösben

Persze nemcsak a fogantyúkkal alakíthatjuk át a szekrényeinket, hanem azzal is, ha új színeket kölcsönzünk nekik. A különböző konyhai szigetekhez használjunk kontrasztos árnyalatokat – nagyon jól fognak mutatni!

Még több izgalmas tippet itt találhattok.

Szöveg: F.R.

Fotó: Pinterest

(telegraph.co.uk)