Egy sikerfalu, ahol öröm élni – Riport Pázmándról

Annak idején a választás éjszakáján kigyulladt egy szalmakazal, és a fiatal polgármesterjelölt tűzoltás közben tudta meg: ő győzött. Huszonkilenc éves volt, és nő. Nem sok jövőt jósoltak neki. Hét év alatt az ország egyik legélhetőbb települését hozta létre, szoros együttműködésben a pázmándiakkal. Akik létszáma napról napra nő... Hulej Emese riportja.

Mondanám, hogy aki teheti, költözzön Pázmándra, de felesleges. A Budapest–Székesfehérvár tengelyen fekvő falu lélekszáma meredeken nő, jelenleg kétezer-kétszázan vannak. A háromcsoportos óvoda négycsoportossá bővül, és lesz bölcsőde is. Mindez alig negyven kilométerre a fővárostól, kecsegtető közelségben a Velencei-tóhoz és a Balatonhoz.

De ez még nem lenne elég. Talán az erdő, a Zsidókő-hegy szépsége, a szőlővel borított dombok, a legelésző lovak és a repcemező látványa sem. Amikor az ember az otthonát keresi, élhető helyre vágyik. Közösségre, tisztességes viszonyokra, emberléptékű fejlődésre.

Mindez Pázmándon megvan, és ebben hatalmas része van a fiatal, harminchat esztendős polgármesternek, dr. Virányiné dr. Reichenbach Mónikának, aki itt született, és bár hétévesen szüleivel Pákozdra költözött, nyaranta visszajárt a nagypapájához. Leendő férjével is gyorsan tudatta: élni csak Pázmándon lehet. Ideköltöztek hát, itt született Nóri, Gergő és Robi, házat építettek, miközben a fiatalasszony a maga rendőrtiszti és jogi végzettségével előbb önkormányzati képviselő, majd 2010-től polgármester lett.

Most itt ülünk az… irodában?

– A bútorokat a devecseri piacon vettük olcsón, mi újítottuk fel – mutatja a szép fehér komódot, az ovális asztalt, a párnákkal megrakott foteleket. – Lekentük zománcfestékkel, drótkefével áthúztuk. Erre a nagy szőnyegre szoktunk leülni, ha valamit nagyon alaposan végig akarunk gondolni.

Fél óra után már nyilvánvaló: Pázmándon mindent a józan ész diktál. Nincs panasz, sápítozás, kesergés, helyette célok vannak, összefogás, munka. A legfontosabb mindig az, mi az emberek érdeke. Ezért lassan mindenki kénytelen elfogadni, hogy nem halászhat a zavarosban, a szokásjogok és előjogok helyét jó ideje a jog vette át. Az önkormányzati üléseket közvetítik, a gazdálkodás átlátható. Mintha ezt a tisztaságot üzennék a hivatal fehér falai, bútorai is. Jó hangulatban folyik itt a munka. Például a beköltözőkről érdeklődve megtudom, hogy a falu főingatlanosa Jutka néni, aki a hivatalban takarít.

– Én hordtam ki a Fejér megyei újságot, szedtem a kábeltévépénzt, ismerek mindenkit. Aki érdeklődik, kérdezem, milyen kert, milyen ház kell, és segítek.

Jutka néni azt is a fejébe vette, hogy Pázmándnak meg kell nyernie a „Spórolunk@kiloWattal!” EU-s versenyt, amelyet önkormányzati hivataloknak hirdettek meg tavaly.

– Emiatt egész télen fagyoskodtunk, voltak itt plédek, gyertyák – kuncog Móni. – De nyertünk. Még szép, hogy Jutka néni jött velem Brüsszelbe.

AZ UTCA BIZALMIJA

A fiatal polgármester asszony annak idején, 2010-ben azzal kezdte a munkát, hogy értéktérképet készített a lakókról.

– Kértem, mindenki írja le, milyen szakképesítése, tudása, kedvtelése van. Így derült ki, mennyi értékes ember él itt. Létrejött a Bölcsek Tanácsa, ők tanítottak meg tendereztetni, kialakítani a település online felületét. Lett szerkesztője az újságnak, a vízügyi szakértő ingyen készítette el a vízrendezési tervet. Nem csak választás előtt kell felvenni az emberekkel a kapcsolatot… Kialakítottuk az utcabizalmi rendszert, minden utcában van valaki, aki jelez, közvetít és figyel. Arra is, ki beteg, ki helyett kell elmenni a boltba. Most a településrendezési tervet is úgy készítjük, hogy minden egyes ember elmondja a véleményét, és pontosan tudja, hogyan hat a terv az ő ingatlanára.

Annus néni, a Kossuth Lajos utca bizalmija kistermelőként paradicsomlevet, lecsót főz be a központi konyhának. Tele van energiával, csak azt sajnálja, hogy a család már nem engedi motorra ülni.

– Jaj, nem vagyok kinyalakodva – szabadkozik fotózás előtt. – A menyem is utcabizalmi, a lányom is. Ők az utcájukban a járdát is közösen csinálták. A férfiak betonoztak, az asszonyok sütöttek-főztek. Nálunk össze tudnak fogni az emberek. Volt itt olyan, hogy betörtek két házba, időseket támadtak meg. Utána térképet rajzoltunk, polgárőrök jártak, egy utcából mindig ketten figyeltünk. Sikerült is megzavarni, a rendőrség meg elfogta őket. Van vele munka elég, mert ha csőtörés van, elmegy az áram, nekem szólnak, én telefonálok, de szeretem. Van élet körülöttünk. Mink itt Pázmándon jó helyre születtünk.

Aki meg nem itt született, örül, hogy idetalált. Bordács Andrea és férje, Attila Budakesziről költözött ide évekkel ezelőtt. Járják az országot a Levendula Játszóházzal, Attila meg kézi malmokat farag olyanoknak, akik a mindennapi kenyérrel biztosra akarnak menni.

– A szomszédban méhészkednek, körülöttünk kukorica, az utcán még lovas kocsi jár, és helyi termékeket lehet venni – sorolja Andi, aki el van ragadtatva a fordulattól, amit Pázmánd az utóbbi években vett. – Anyák napjára az önkormányzat képeslapot küld, máskor receptes füzetet, levendulatövet, rózsát kapunk. Vagy a nyári táborok…! Két lányunk van, de ki tud egyetlen táborra negyvenezer forintot fizetni? Pázmándon az önkormányzat kihozza kilencezerből, napi háromszori étkezéssel, és július végéig lefedik a nyarat. Horgásztábor, hittan, néptánc, természetismeret, sport, angol, tűzoltó. A csajos tábortól, bevallom, tartottam, de tornáztak, gyógyteát főztek, a menyasszonyiruhakölcsönző fogadta őket, és egy betelepült asszonnyal sütöttek-főztek. A könyvtár is teljesen átalakult. Kéthetente van tudatos szülői program, együtt teázunk, beszélgetünk.

A riport folytatását a 2017/42. Nők Lapja 37. oldalán találjátok.

Szöveg: Hulej Emese

Fotó: Hirling Bálint