Pihenőn az utak királyai – Riport a parkolók titkos életéről

Tíz, száz, ezer autó, egyszerre, egy helyen, a föld alatt és a föld fölött. Parkolók, mélygarázsok, melyekben ott van a nyugalom, a várakozás, ott a lüktető élet, és olykor a bűn is – Magyarországon és Európa minden országában egyaránt. Árvai Magdolna riportja.

Nincs közlekedő, dolgozó ember, aki még ne állt volna kisebb vagy nagyobb parkolóban, akár egy gépjármű vezetőjeként, akár utasaként. Nincs, aki ne látott volna autót végigkarcoló sihedert, koccanást és elhajtó károkozót, rokkantaknak kijelölt helyre beparkoló daliát, kolduló öreget, anyát, bújkáló szerelmespárt, üzletelést, dorbézolást ezeken a nyitott vagy zárt helyeken. Ám arról kevesen tudnak – mert nem érzékelik –, hogy a parkolóknak van egy titkos élete is.

BRINGA ÉS PALACSINTA

Scania, Volvo, Man, Mercedes, Renault, Daf, Iveco. Aztán mindez visszafelé, összekeverve, megkettőzve, és még számos változatban olvasható, a tizenkettő-tizenhét méter hosszú, hatalmas, ponyvás, konténeres, tartályos, hűtős és silós járműveken, a 81-es út Győr közeli kamionparkolójában. A felségjelzések török, szerb, lengyel, román, német, orosz, szlovák, észt és magyar jelenlévőkről árulkodnak. A fehér, sárga, sötétkék, zöld, piros, szürke, fekete kamionok katonás rendben sorakoznak, míg sofőrjeik a pihenőjüket töltik.

Az őrzött, nagy, százharminc vagy akár százhatvan kamion befogadására is alkalmas parkolókba – mint a szigetszentmiklósi, miskolci, az alsónémedi és a Győr melletti – nem illik csak úgy besétálni, de ha az ember fölkéredzkedik egy sofőr mellé, könnyen bejut, körbenézhet, beleszippanthat a pihenő levegőjébe. Az autópályák mellett, a benzinkutaknál állók között viszont bárki vígan bóklászhat, nézelődhet, rácsodálkozhat, miként kommunikálnak, hogyan keveredik nyelv a nyelvvel, miként zajlik a kamionos activityshow.

Mert show ez a javából, német, olasz, angol és az anyanyelvek keveredése, az üzletelés, a bulizás show-ja. Meg a lányoké, akik ma már nemcsak az útszélen integetnek, hanem autóval gördülnek a sofőrök közelébe, hogy szolgáltatásaikat kínálják. Sok a fi x kapcsolat, tudjuk meg, hiszen a háromszögező sofőr – három város közt szállító kamion – tudja, mikor, hol jár, így módja van mindig ugyanazzal a lánnyal találkozni. A törökök, a románok és az oroszok a legforróbb vérűek, szögezik le. Nekik szinte minden városban van babájuk, mondják egyszerre többen is. Az természetesen nem derül ki – csak két delikvens esetében –, hogy a hazai kamionosok hol udvarolnak a leghevesebben, mert beszélgetőpartnereink ezt a csajozási formát mélyen elítélik… Aki vállalja, azt állítja, nem is olyan hidegek a svéd és a német nők, mint azt sokan hiszik, igaz, drágábbak, mint a magyar vagy a román kolléganőik. A másik őszinte férfi a déliekre esküszik, két olasz barátnővel büszkélkedik, egy északi és egy déli a nyerő, szerinte ennyi minimum jár annak, aki három hetet távol van az otthontól. Még fényképeket is mutat, a nagy Merciben őrzi, ahová a feleség soha nem teszi be a lábát. A tarifákat persze azok is ismerik, akik állítólag nem élnek a lehetőséggel, kórusban zengik: az olcsó román, magyar, ukrán pipi húsz euró, de vannak országok, ahol negyvenet is elkér az örömet nyújtó fehérnép.

– Délelőtt tizenegykor álltam le, hajnali kettőkor indultam Németországból, most pihenek. Két hét alatt kilencven órát vezethetünk, ez napi kilenc órát jelent, ami két alakommal tízre emelhető. A hétvégi pihenő meg úgy alakul, hogy egyiken huszonnégy, a másikon negyvenöt óra az állásidő – mondja R. János, már az M2-es melletti benzinkútnál, Dunakeszi határában. – Tudom, nem jellemző, de én a pihenőidőt próbálom hasznosan tölteni. Főzök, filmet nézek, olvasok, és ha lehet, gyalogolok, vagy biciklizek. Kinézem a neten, hol, mi a látnivaló, fölpattanok a mindig velem lévő bringámra, és megyek. Itthon persze más, itt várom, hogy minél előbb hazaérjek. Hajnal kettőkor nullázódik a tachográf, és irány a Nyírség, vár az asszony a gyerekek – mondja, és megkóstolja a kis gázon fövő krumplilevesét, majd leveszi. – Míg hűl, kisütöm a palacsintát. Megvárjátok? – kérdezi, de mi továbbállunk, akár az égbolton a lebukó nap.

A riport még nem ért véget – a folytatást keressétek a 2017/40. Nők Lapja 26. oldalán!

Szöveg: Árvai Magdolna

Fotó: Paula Goddar