„Ha valami érdekes bennem, akkor az az, amit filmek ürügyén megcsináltam” – Sztárinterjú Jiří Menzellel

Jiří Menzel Oscar-díjas rendező, ami azért nagy csoda, mert nála közép-európaibb filmes talán nincs is. Rendkívüli együttérzéssel kezeli hétköznapi hőseit, ahogyan az őt faggató újságírókat is – Szegő András óriási szerencséjére, akivel Miskolcon egy filmfesztiválon találkozott, ahol életműdíjat vehetett át.

– Menzel úr, egy kedves közös barátunk, Bereményi Géza határozottan állítja, hogy ha velem beszél, akkor rendre egy Menzel-filmben érzi magát. Én ezt kicsit zokon szoktam venni, mert inkább szeretnék Scorsese-film hőse lenni, de most mégis érzek némi büszkeséget.

– És miért pont Scorsese?

– Mert azok hősök, azok félelmetesek…

– Az én hőseim pedig boldogok. Vagy legalábbis vidámabban szemlélik a világot. Scorsese pechére Amerikában született, és nem tudja, hogy mit jelent derűsnek lenni. Legyenek tehát hálásak, hogy olyan jól érzik magukat, mintha a filmemből léptek volna ki!

– Az egy csodálatos képesség, amikor egy alkotó képes egy saját, önálló világot teremteni.

– Ehhez nekem semmi közöm sincs! Na jó, valami azért van, de csak nagyon kevés. Ezt a világot Havel, Vančura, Sveřák alkották, az ő csodálatos írásaik, ezek adták, írták, álmodták meg az alkotóelemeit. Én csak hálás lehetek nekik, és megtisztelőnek érzem, hogy fimen megpróbálhattam visszaadni valamit, amit ők az írásaikban megalkottak.

– A helyzetek, emberek, történetek, amelyeket olyan varázslatosan jelenít meg filmjeiben, mennyire a fantáziája szülöttei, és mennyiben saját tapasztalatai vagy személyes életének mozzanatai?

– Ezt Hrabaltól kellett volna megkérdeznie. Én csupán tolmácsolni próbálom filmen az általa leírtakat, nyilván a magam szemével. Én csak profitáltam ezekből.

– Miközben itt a kávéházban beszélgetünk, a nagyteremben éppen korszakos filmjét vetítik, a Sörgyári capricciót. Nézhetném is akár – sokadszorra – az alkotását, én viszont ehelyett az alkotóval beszélgetek. Mit gondol, helyesen teszem? Az alkotás vagy az alkotó az érdekesebb?

– Ne haragudjon, de ennél hülyébb kérdést még nem kaptam! Nem is értem, hogy miért beszélget egy magamfajta érdektelen öregemberrel, és próbál épkézláb feleleteket kicsikarni, ahelyett, hogy bent ülne a vetítésen! Ha valami érdekes bennem, akkor az az, amit filmek ürügyén megcsináltam. Az a fontos, amit létrehozunk. Bár ez sem biztos…

– Én az ön filmjeinek rajongójaként azt tanultam, hogy az embernél nincs fontosabb. Hogy az összes más, ami része világunknak, csak smafu! Hogy maga az ember a lényeg, a csetléseivel-botlásaival, esendőségeivel, de elidegeníthetetlen szentségében.

– Örülök, és megtisztelő, ha így gondolja. Legyezgeti a hiúságomat, de óvnám attól, hogy a ténykedésemet túlbecsülje. Engem a főiskolán a tanáraim, különösen Otakar Vávra, megtanítottak arra, hogy miként kell egy filmet vagy színházi előadást megcsinálni, celluloid szalagra vagy színpadra vinni egy alkotást. De soha nem én vagyok az alkotó, én csak interpretálok. Közvetítek az író és a néző között. Jobb pillanataimban elhiszem, hogy némi szakmai tudással és ügyességgel sikerül olykor megtalálnom a kellő kódokat.

Ha kíváncsiak vagytok az interjú folytatására, lapozzátok fel a 2017/40. Nők Lapját a 69. oldalon!.

Szöveg: Szegő András

Fotó: Getty Images