„Ahogy öregszem, egyre kritikusabban szemlélem a saját munkámat” – Sztárinterjú Stinggel

Tejesember fiaként született, ma multimilliomos, és Picassók lógnak a nappalijában. Becenevét – Sting/Fullánk – egy sárga-fekete csíkos pulóvernek köszönheti, amit lehet, hogy csak azért vett fel, mert alapvetően színvak. Hosszú évek zenei kalandozásai után legújabb albumával visszatért a rockosabb hangzáshoz, 57th & 9th koncertturnéjával pedig öt év kihagyás után Budapestre. A Papp László Budapest Sportarénában október 13-án ad koncertet. Krúdy Tamás interjúja.

– Egy ilyen népszerű popikon, mint ön, milyen zenét szeret hallgatni a szabadidejében?

– Általában klasszikus zenét hallgatok, amikor lazíthatok egy kicsit, Bach, Beethoven és Mozart válogatott műveit – de ugyanúgy élvezem a Beatles, Bob Marley, Jimi Hendrix vagy Miles Davis dalait, és még annyi mindenki másét!

– Könnyen megy a dalszerzés?

– Ahogy öregszem, egyre kritikusabban szemlélem a saját munkámat, ami bizony eléggé visszafoghatja a benned élő belső gyerek kreativitását, úgyhogy egyre nehezebbé válik a dalszerzés. Csak ihletett állapotban tudok írni, és ezt az ihletet megtalálni bizony nem mindig egyszerű, vagy jön, vagy nem. Én a magam részéről csak annyit tehetek, hogy várom, és amikor megjön, lecsapok rá.

– Hosszú évek kihagyása után az 57th & 9th albumával visszatért a rockosabb hangzáshoz. Miért?

– Úgy is fogalmazhatnék, hogy ezt a lemezt hirtelen felindulásból követtem el. Történt ugyanis, hogy bementem a stúdióba, hogy egy kicsit elhülyéskedjek ott az emberekkel, akiket jól ismerek és szeretek, olyan zenészekkel, akikben megbízom, és akik megbíznak bennem. Kitaláltuk, hogy zenei pingpongot fogunk játszani, aztán majd meglátjuk, mi lesz. Az eredményben van egy kicsi mindabból, amit csinálok, de a fő hangsúly ezen az energikus vonalon van.

– A 2017-es turnéját alig néhány nappal azután jelentette be, hogy fellépett a párizsi Bataclan színpadán. Miért volt ilyen fontos önnek, hogy az elsők között legyen, akik koncertet adnak a terroristatámadást követően?

– Úgy éreztem, két fontos feladatom is van. Először is, hogy megemlékezzünk azokról, akik az életüket vesztették a támadásokban egy évvel korábban, másodszor pedig, hogy ünnepeljük a zenét és ennek a nagy múltú helynek az újjáéledését. Őszintén remélem, hogy a koncerten egyszerre sikerült tisztelettel adóznunk az elhunytak emlékének, és ünnepelni az életet.

– Turnéja napról napra újabb dátumokkal gazdagodik, a világ minden részéről özönlenek a koncertmeghívások. Honnan veszi a kedvet és az erőt, hogy újra meg újra színpadra álljon?

– Imádok turnézni, még mindig érzem a bizsergést, amikor színpadra lépek. Elképesztő érzés sok ezer ember előtt játszani, akik rád kíváncsiak. Nem hiszem, hogy sokat kellene magyarázgatni, ez miért izgalmas. Még azoknál a daloknál is – amelyeket talán már ezerszer énekeltem – mindig fel lehet fedezni valami újat. Az én feladatom az, hogy estéről estére ugyanolyan szenvedéllyel, ugyanazzal az őszinte rácsodálkozással adjam elő a dalaimat, mint amikor megírtam őket. Meg vagyok róla győződve, hogy nagyon sok dallam talált új életre azoknak a fantasztikus zenészeknek köszönhetően, akikkel fellépek. Ez a koncert kiváló összegzését adja eddigi zenei pályafutásomnak, beleértve a legutolsó albumomról származó dalokat is. Ez egy egész estés zenei kaland folyamatosan változó zenészekkel a színpadon. Az elején a fiammal, Joe Sumnerrel kezdődik a show, aki fenn is marad végig, hogy a Jukebox The Ghostból Ben Thornewill-lel háttérvokálozzanak nekem és a zenekaromnak, akik közt ott van Dominic Miller, aki régóta a gitárosom, a fia, Rufus Miller szintén gitárral, és a világhírű dobos, Josh Freese is.

– Mi az, ami a legjobban meglepi vagy megdöbbenti a mai világban? Mitől lesz jó a kedve és mi kedvetleníti el?

– A munka, és hogy kreatív lehetek, már eleve boldoggá tesz, de szeretek olvasni, keresztrejtvényt fejteni, úszni és biciklizni. Úgy érzem, nagyon szerencsésnek tarthatom magam, és ez az egész élet végeredményben nem is annyira komoly. Igyekszem a pillanatban élni és nem töprengeni túl sokat sem a jövőn, sem a múlton.

– Egyszer azt nyilatkozta, hogy „Szerintem a halál a legérdekesebb témája minden művészeti formának, legyen az irodalom, költészet vagy opera.” Van az öregedésnek pozitív hozadéka is az ön számára?

– Egy cseppnyi szégyen vagy rosszérzés nincs bennem amiatt, hogy öregszem, mindig nyíltan és büszkén vállaltam a koromat. A múlandóság olyasmi, amivel ha egyszer megbékél az ember, akkor már nem félelmetes. Sőt, gazdagítja az életedet – legalábbis dolgozom azon, hogy ez legyen az életfilozófiám. Egyáltalán nem készülök a halálra, nagyon sok dolgom van még, de az elfogadása mindannyiunk számára hasznos, mert ez a realitás.

– Milyen emlékei vannak Budapestről?

– Magyarország volt az első ország a keleti blokkból, ahova eljutottam, úgyhogy az a koncert (Human Rights Now! 1988. szeptember 6. – a szerk.) nagyon különleges emlék számomra, különösen azért, mert az emberi jogok védelméről szólt, ami ma is ugyanolyan fontos, mint volt akkor. A szabadságot sosem szabad készpénznek venni.

 

Az interjú eredetileg a Nők Lapja 2017/36. számában jelent meg.

Szöveg: Krúdy Tamás

Fotó: Eric Ryan Anderson