Történet egy dzsesszdobosról, aki nem lett multimilliomos

Egészen a közelmúltig nem tudtam, hogy Hauer Rezső létezik. Azt hittem, csak Fenyő Miklós fantáziájának szüleménye, a Multimilliomos dzsesszdobos azonban nagyon is élő személy. A „bitang jó fej, szédületes jampi”, aki a Hungária-dalban „keveri a csuda fini krémeket, miközben a lábával hozza a négyeket”, a világhírű cukrász, Hauer Rezső unokája, az ősHungáriaként is ismert, máig működő Syconor zenekar alapítója. Oravecz Éva Csilla írása.

Ez a történet végig a nevek körül forog. Kezdjük ott, hogy főhősünk Rezsőnek született, ehhez képest mindenki Rudinak szólítja.

– Annak idején nem volt Rezső a naptárban, Rudolf névnap pedig a születésnapomhoz közel esik, így lettem mindenkinek Rudi – kezdi a Hauer család örököse a nevével kapcsolatos homályok eloszlatását.

Mert persze, a csavaroknak itt nincs vége. A Multimilliomos dzsesszdobos családja ugyanis a háború alatt változtatta át a nevét Hauerről Hámorra, így őt már Hámorként anyakönyvezték.

– Mindenki Hámor lett a családban, egyedül a nagypapa maradt Hauer. Ő hetvenévesen azt mondta, ennyi idősen ugyan mit csinálhatnak vele? Nagypapa úgy halt meg, hogy összeesett, amikor látta, hogy az államosításkor elviszik az összes gépét az üzletből. Azokból a gépekből lett az Első Magyar Csokoládégyár. Az ifjabb Hauer Rezső egészen a rendszerváltozásig Hámorként volt bejegyezve, miközben egy pillanatig sem gondolt Hámorként magára.

Soha nem dicsekedett, ki fia-borja, mégis mindig, mindenhol tudták róla, kicsoda. Főleg, hogy ötéves kora óta cukrászasztal mellett töltötte ideje nagy részét. Iskola után hazament a szülei által gebinben nyitott, Szent István park mellett lévő cukrászdájukba, ahol édesanyjával megírta a leckét, majd a műhelyben zárásig dolgozott az édesapja mellett. Nem csoda, hogy amikor érettségi után elment cukrásziskolába, többet tudott a szakmáról a tanárainál, amiből aztán persze akadt is problémája.

– Amikor az iskolában a tanárok előadták a szocialista cukrászati technikát, én beszóltam, hogy ha ezt csináljuk, a végeredmény elég sz*r lesz. Nagy pofám volt, de azt is hozzá kell tenni, nagyon tudtam a szakmát. És talán ilyenkor adtam ki magamból a rejtett büszkeséget, hogy „én Hauer vagyok, te ki vagy?”. Amikor arról magyaráztak, hogy egy süteménynek szabott mértéke van, felhúztam magam. Meg volt szabva, hogy egy pléht kilencvenhat darabra kell vágni, nem lehet se több, se kevesebb. Én meg soha életemben nem bírtam a kockát meg a szürkét.

ÉS AKKOR ELKEZDŐDÖTT A ZENE

– A gimnáziumban Nemes Laci volt a padtársam, velünk szemben lakott a Szent István parkban. Vele és a szintén ott lakó Fenyő Mikivel együtt csináltunk mindent. Együtt fociztunk, együtt csajoztunk, együtt balhéztunk. Fenyővel egy zeneiskolába jártam, ő zongorázni tanult, én hegedülni. De amikor Nemes Laci kapott egy dobfelszerelést, cserébe azért a magnóért, amit egy kölcsönkérő elrontott, azt nekem adta, hogy tanuljak rajta dobolni. Így kezdtem el otthon, magamnak dobolni, és hamar úgy döntöttem, jobb ez, mint a hegedű. Akkor már jött a Beatles és a Rolling Stones, én meg a rádió mellett ülve próbáltam a számokat lekísérni. Végül odáig jutottam, hogy megtanultam eldobolni a tvisztet, és ekkor szóltam Mikinek, hogy csináljunk zenekart.

Ez elégnek tűnt a zenekar-alapításhoz, és olyannyira sikerült is azonnal bekerülniük a magyar beatzene krémjébe, hogy az akkoriban megjelent Ifjúsági Magazin középső, kihajtható poszterén az első lapszámban a Beatles szerepelt, a másodikban a Syconor. Hauer Rezső szerint Fenyő már „taknyos gyerekként” is úgy tudott bánni a közönséggel, ahogyan senki más.

Hámor Rezső élettörténetének folytatását a 2017/36. Nők Lapja 33. oldalán olvashatjátok el.

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Fotó: Szász Marcell