A Zsámboki Biokert titkai

Faluvégi porta. A napszítta föld fölé dolgos emberek hajlanak. Vetnek, öntöznek, és szedik a szép, friss zöldségeket. Reggel hat-hét körül kezdenek. A termények ára pénzben mérve magas, de valódi értéke, amely a bevásárlóközpontban kapható társaiktól megkülönbözteti őket, nem elsősorban ez! Sokkal inkább a termelők munkamódszerei és filozófiája. Gősi Lilla riportja.

Van az ember, az állat és a föld. Ami egykor volt, régen, az valósul meg itt újra, Gödöllőtől néhány kilométerre. Egyszerű szerszámokkal dolgoznak, a földműveléshez csak Sári, a ló segítségét veszik igénybe. Nem használnak vegyszereket, se hangos gépeket. A Zsámboki Biokertben egyedül a szomszéd kakast és a dolgozók viccelődését hallani. De ez is más! Hogy fiatal időssel, magyar külföldivel ilyen könnyen szót ért, együtt dolgozik. Pedig a gazda nem rangidős, és nem is idevalósi. A biokertet ugyanis Matthew Hayes angol környezetbiológus alapította hét éve, jelenleg Bolvári Csaba vezeti.

– Ha a történelem folyamán bármi történne, mi, hatan el tudnánk látni száz családot – mondja Csaba. – Nem kell hozzá dízel, elég egy kovács, aki elkészíti a szerszámokat. A teljes függetlenséghez már csak a saját mag előállítása hiányzik. Azt kutatjuk, kis léptékben milyen értékesítési, termelési, gazdálkodási módszerekkel tudunk megélni biozöldség termeléséből. Másrészt hagyomány- őrzésből szeretnénk fenntartani azt a fajta piacos kertészetet, amelyhez minimális technológia kell. A lehető legkevesebb input és károsanyag-output a cél.

FÖLD, KÖZÖSSÉG

Érik a padlizsán, világít a saláta zöldje, a levegőt kaporillat járja át, és ahogy a legfiatalabb csapattag, Bence jegyzi meg: „Beindult a tök! Heti több mázsát szedünk.” Na de, mindez mitől bió?

– A gazdálkodás középpontjában a talajélet áll – magyarázza Csaba, miközben bejárjuk a három és fél hektáros területet. – Míg a konvencionális gazdálkodásban a növényre koncentrálnak, mi a talajt igyekszünk fizikailag, kémiailag, tápanyagban megfelelő állapotban tartani. Hisszük és látjuk, ha az élet elég dús benne, az elintéz mindent. Az igazi bióhoz hozzátartozik a kis mérték. A biomozgalom a kézi műveléstől indult, csak ahogy iparszerűvé válik, sok helyen gépesítik. Pedig akkor érzed az egészet, ha naponta látod, hozzányúlhatsz, megvan a közvetlen kapcsolat!

Ez nem csak a növényekre igaz, bólogatnak az asszonyok, jó a közösség, mesélik. Nem véletlenül csatlakoznak hozzájuk új emberek, önkéntesek is. Emellett fogadnak látogatókat, tanulni vágyó egyéneket és csoportokat. Közösségi házuk mellett egy iskolakertet tartanak fenn, ahová a zsámboki általános iskolások járnak rendszeresen. A gyerekek kis csoportokban gondozzák a parcellájukat vetéstől szüretig. Tizenötből háromnak élmény, örömmel csodálkoznak rá, amikor tényleg kinő a növény. Pedig az ember azt gondolná, vidéken még megfordulnak a gyerekek a nagyszülők konyhakertjében. Csaba rázza a fejét:

– Zsámbok zöldségtermesztő környék volt, de a marokkói meg a spanyol zöldségek megérkezésével leállt a termelés. A helyiek többnyire a szupermarketben vásárolnak, saját krumpli meg hagyma még csak-csak van, de annyira olcsó a bolti… Árban mi a duplája-triplája vagyunk. Amikor ismerkedni kezdtem a bióval, ez zavart, lázadtam is ellene, de amióta benne vagyok, látom, hogy hosszú folyamat levinni az árakat, hatékonyan termelni. Lehet, hogy a hagyományos termelés olcsóbb, viszont annak a rejtett költségeit, a környezetszennyezést, a helyi társadalomnak okozott kárt az unokáink fogják megfizetni.

A riport folytatását a 2017/36. Nők Lapja hasábjain olvashatjátok el.

Szöveg: Gősi Lilla

Fotó: Körmendi Imre