„Igyekszem a lényeges dolgokra koncentrálni” – Közeli Gálvölgyi Jánossal

A Gálvölgyi. Ismeri a fél ország, ha nem az egész, a nevettetés, a színpadi játék mestere, mégis komolyan lehet, kell őt venni. Garantált, hogy nevére megtelnek a színháztermek, nyíltszíni tapssal köszönti a közönség, ha a deszkákra lép. Mit gondol a rajongásról? Szerepeiről? Családról? Szegő András interjúja.

– Mondtad, hogy holnap indultok nyaralni, és azóta is próbálom elképzelni, mit is jelenthet számodra a nyaralás. Szörfözöl, búvárkodsz, bungee-jumpingolsz, sárkányrepülsz?

– Köszönöm kedves kérdéseidet, de ezeket idén lehet, hogy kihagynám. Olyasmit képzeltem, hogy megreggelizem, aztán lemegyek az uszodába, onnan gőzbe-vízbe háromszor-négyszer, délután kicsit alszom, aztán újra gőzvíz. És közben rengeteget olvasok…

– És meddig bírod ezt az egyébként teljesen normális és kellemes életformát? Régebben mondtad, hogy egy hét után már elfog valami türelmetlenség…

– Tartok tőle, hogy most már bírnám akár három hétig is. Korábban lelkem mélyén még féltem, hogy milyen fantasztikus film- vagy televíziós lehetőségekről maradok le azáltal, hogy nem vagyok itthon, és persze reménykedtem, hogy amikor megérkezem, rendezők sora tolong a házunk előtt, hónuk alatt forgatókönyvvel, de ma már tudom, hogy aligha szalasztok el bármit is… Meg tudod, tavaly volt egy kisebb egészségügyi kalandom is, és ez rádöbbentett, hogy az élet nem okvetlenül végtelen. Hogy egyre kevesebb nyaram van még hátra… Apám halála idején gondolhattam, hogy lesz még hatvan vagy ötvenöt! Ma viszont már korántsem vagyok biztos abban, hogy a hátralevő nyaraim száma meghaladja akár az ötvenet. Tehát igyekszem kihasználni azt, amennyi még megadatik…

– Érjük be kevesebbel?

– Szepes Mária néni mondta még annak idején, hogy én „öreg lélek” vagyok. Lehet, hogy igaza volt…

– Biztosan volt igaza, ugyanakkor te mindig szenvedélyes, vehemens, élesen fogalmazó ember voltál.

– Ha sütött a nap, akkor azért morogtam, ha esett az eső, akkor meg azért. Ez megváltozott. Ma már örülök annak, ha süt a nap, és annak is, ha esik a hűsítő eső. Pontosabban fogalmazva: régebben egy ragyogóan kivilágított teremben azt kerestem, hogy hol is van egy kis sötét folt, azóta pedig annak örülök, ha a vakító sötétségben észreveszek egy kis reményt adó világosságot… Igen, valamelyest megváltoztam. Elnézőbb lettem. Megbocsátóbb. Igyekszem a lényeges dolgokra koncentrálni.

– Mit tartasz lényegesnek?

– Azokat az embereket, akiket szeretek. Meg a munkámat. A többit pedig igyekszem elengedni. Körmendi János barátom mondta, hogy hiába nem gondolsz te, akármilyen rendszer is van, az éppen aktuális pénzügyminiszterre, ő garantáltan minden nap gondol rád! Ugyan milyen új törvényecskével lehet ezt a palit még tovább sanyargatni? Mit tudok tenni? Semmit. Nem foglalkozom vele! Inkább olyannal, ami fontos. Nem érdemes hordozni már sérelmeket. Arra az időre, ami még hátra van?!

– Persze, Jancsi, de annyiszor, annyi dologra hittük, hogy fontos…

– Persze! Érettségi előtti napon azt gondoltam, hogy ez a világ legfontosabb dolga. Hogy egész életem azon fog múlni, hogy átmegyek-e, vagy sem? Átmentem. És történt valami? Tíz percig úgy éreztem, hogy én vagyok a legokosabb ember a világon, Einstein és Bolyai ott kullog a vert mezőnyben, és volt valami jelentősége? Az égvilágon semmi. Egyébként meg, ettől függetlenül annyi minden történt velem az életben! Nincs az égvilágon semmi hiányérzetem…

– Olyasmi sincs, amiről letettél? Például nem lettél válogatott focista.

A Gálvölgyi Jánossal készült interjú folytatását keressétek a 2017/32. Nők Lapja 18. oldalán!

Szöveg: Szegő András

Fotó: Körmendi Imre