Renner Erika, a lúggal megcsonkított asszony megrázó története

Erika története egészen hétköznapinak tűnik, legalábbis, ami a kezdeteket illeti. Házassága romjain ugyanis új kapcsolat szövődött. Szerelem, ritka, titkos találkák következtek, majd a válás megpróbáltatásai. A történet azonban nem úgy folytatódott, ahogyan szokott, nem a boldogság jött el, hanem valami, ami a horrorfilmek forgatókönyvét idézi. Rist Lilla írása.

– A házasságom romokban hevert, elhidegültünk egymástól, és akkor vette fel velem a kapcsolatot Krisztián egy közösségi oldalon – kezdi a történetet Renner Erika, aki negyvenesként is rendkívül csinos, derűs, kifejezetten mosolygós nő. Pedig megtörhetett volna sokszor.

– Kapaszkodtam Krisztiánba, mint ahogy mindenki kapaszkodik minden lehetséges fogódzóba a bajban. Eleinte csak leveleztünk, majd találkozgattunk is, lassan alakult a kapcsolatunk. Krisztián is a rossz házasságáról mesélt, én is, ez kötött össze bennünket. Az általános iskolából ismertük egymást, bizalmat keltett bennem, hogy nem volt idegen, és hogy megérti a problémáimat. Reméltem, hogy számíthatok rá, és ő eleinte mindent meg is ígért. Közben elváltam, elég simán ment minden, mert közös megegyezéssel bonyolítottuk. Krisztián ezt már nem tette meg értem, ekkoriban magyarázta el, hogy ő „szentségi házasságban” él, hívő katolikus, számára nem lehetséges a válás. Elégedjek meg annyival, hogy hetente találkozunk, ami azt jelentette, hogy este munka után hazakísér, és havonta egyszer elmegyünk moziba vagy koncertre. A válás megviselt engem és a gyerekeimet is, ez lekötött lelkileg, ma már tudom, hogy nem is láttam őt reálisan. De aztán lassan rendeződött az élet, és hirtelen rá kellett jönnöm, Krisztiánra egyáltalán nem számíthatok a hétköznapi élet dolgaiban, őt leköti a házassága, a felelős munkája, hiszen kórházigazgató volt, valójában teljesen egyedül vagyok. Sokszor hívtam, ha valami baj volt, hogy segítsen, de csak akkor hívott vissza, amikor már rég megoldottam mindent: egyedül. Ráébredtem, hogy igazi társra van szükségem, és ő nem az. Megpróbáltam vele szakítani, de ez sehogy sem sikerült.

NEKÜNK JÓ A KAPCSOLATUNK

Többször mondtam neki, hogy vége, de ő ezt meg sem akarta hallani, másnap ugyanúgy hívott, mintha mi sem történt volna. Azt gondolta, hogy a mi kapcsolatunk jó, ő mindent megtesz, én nem csinálom jól, nekem kellene megelégednem azzal, amit tőle kapok, érezzem jól magam, amíg velem van, amikor meg nem, akkor meg éljek. Az fel sem merült benne, nekem mire volna szükségem. És mint minden nő, tényleg átgondoltam, hogy valóban velem van-e a probléma. Még azt is mondta, hogy nem bánja, ha keresek egy állandó társat, csak mi találkozzunk úgy, ahogy eddig. Én azonban legalább szünetet kértem tőle, hogy gondoljuk át. Ekkor ismerkedtem meg Attilával, aki egész más típusú férfi volt, számíthattam rá, és fülig beleszerettem. Ekkor Krisztiánnál bekattanhatott valami, mert pokoli hetek, hónapok következtek. Üzeneteket írt, reggelente ott állt a házam előtt, jött utánam kocsival, megvárt a munkahelyemnél, követett az utcán, és közben mondta és mondta, hogy nekünk jó a kapcsolatunk, csak én nem vagyok elég megértő. SMS-eket írt, hogy mikor, hol látott, kivel, minden nap kiborulva értem be a munkahelyemre, már a kollégáim mondták, hogy most már ők fognak bejelentést tenni a rendőrségen zaklatásért, mert ezt ők sem bírják tovább. Én meg hiába mondtam neki, magyaráztam ezerféleképpen, hogy nem akarom folytatni, mintha a falnak beszéltem volna. Ma már tudom, hogy hibát követtem el, amikor ötször hívott, és ötödjére felvettem a telefont. De nem tudtam azt, amit mindenkinek tudnia kellene, akit zaklat valaki, hogyan kell bánni egy zaklató személyiséggel. Már az iskolában meg kellene tanítani a gyerekeknek, hogy soha többé egyetlen jelzésére sem szabad reagálni! De én azt hittem, hogy lehet vele beszélni, hiszen intelligens ember, és én elég erős vagyok hozzá, hogy kezeljem a helyzetet. Pedig ilyenkor csak egyetlen igazi megoldás volna, ha hívhatnánk a rendőrséget, és azonnali távoltartást rendelnének el. Soha többé nem volna szabad vele találkozni, különösen kettesben, emiatt rendkívül sok tragédia történik. A „még egyszer, utoljára találkozzunk!” csapdájába tilos besétálni! Végül közöltem vele, hogy a hatóságokhoz fordulok, ha továbbra is zaklat. Ekkor hirtelen elcsendesedett minden, írt egy kedves, de ugyanakkor vádló hangú e-mailt, amiben megint engem hibáztatott a kapcsolatunk kudarcáért.

Renner Erika szívszorító története a Nők Lapja 2017/24.  lapszámában folytatódik.

Szöveg: Rist Lilla

Fotó: Bielik István