Tévés kedvenceink: Dévényi Tibor

Szeretik. Nevetnek rajta. Közömbösek iránta. Rajongnak érte. Ez mind igaz, ha Dévényi Tibor előadóművész, lemezlovasról hallok, aki hároméves korában döntötte el, színpadi ember lesz. Az egykori tévés, az ország Tibi bácsija, aki rengeteg kívánságot teljesített, mindent elintézett, és a legkisebbeket összekötötte a világ hírességeivel.

Jó annak, aki egyszerre érezheti magát a város szívében és a végtelennek tűnő zöldben, a szabadban. Dévényi Tibor otthona ilyen. Lakásában rend uralkodik, kényelmes bútorok, régiségek, képek veszik körül, lábánál Bizsu, a játékos kis yorki ugrál, előtte a budai hegyek, hatalmas körteraszán pedig nyugágy, tuják és virágok.

– Elégedettnek tűnik.

– Az vagyok. A kertem a teraszom, ha kiülök kávézni, megszűnik körülöttem a világ. Az elégedettségre minden okom megvan, okosak a gyerekeim, boldog a párkapcsolatom, a népszerűségem töretlen. Kevés kiegyensúlyozottabb, elégedettebb ember akad a környezetemben. És nem akarok álszerény lenni, sikerben sem volt hiány, hétvégéken ma is dolgozom, csápolnak nekem a fiatalok, retromixszel járom az egyetemeket, a hetvenes-nyolcvanas évek zenéi – Boney M., Modern Talking, Saragossa, Phil Collins, Freddie Mercury és a többiek – ma is népszerűek.

– Emlékszik, hogy kezdődött?

– Persze. Óbudán, a gangon, hároméves koromban.

– Ugye viccel?

– Nem. Máig érzem a házban vasárnaponként terjengő rántott csirke illatát, látom, hogy délután anyám leül, és tangóharmonikázik, apám hegedül, nekem pedig azt mondják: Tibike, bohóckodj! Szerettem szerepelni. Hordtak a bábszínházba, és én már akkor tudtam, színpadi ember leszek.

– A gyerekek álmodnak efféléket, no de a valóság az más.

– Nekem bejött. Ezért vagyok elégedett. Óvodás korom óta szerepelek, ötévesen mesemondó versenyt nyertem, és kisiskolásként beválogattak a Timur és csapata című filmbe szereplőnek. Aztán a Rádió riporterőrsében mondtam mesét, de részese voltam a Nagyapó mesél című műsornak is, én ültem ott, és hallgattam. Megemlíthetem azt a pedagógiai műsort is, amelyben sztorikat játszottunk el, nekem a rossz gyereket kellett alakítanom, és az én viselkedésemen keresztül tanították a szülőket, mi a teendőjük. Emlékszem, ötvenötben, Parádsasváron, a Kiskacsa a rengetegben című mesémet meghallgatta egy kopasz bácsi is, ő volt Rákosi… Kétszer nyertem országos mesemondó bajnokságot, tehát mindig odatettem magam.

– Ezek szerint csak a kamera előtt volt rossz gyerek.

Mindenki kedvenc Tibi bácsijával készült interjúnk a Nők Lapja 2017/20. lapszámának 73. oldalán folytatódik.

Szöveg: Árvai Magdolna

Fotó: Birton Szabolcs