Az örökbefogadás szépsége – Matyi, Anikó és Kaca különleges története

Íme Matyi, Anikó és Kaca, egy család. A szülők azt kérték, kisfiuk arca ne látszódjon a fotóinkon, de a történetét, amely tele van csodával, hittel és örömkönnyel, szívesen elmesélik. Szerencsénkre. Szigeti Hajni írása.

Matyi három és fél éves. Kedvence a futóbicikli, de újabban egy rollerre hajt. Nagyon szeret vonaton, buszon vagy villamoson utazni, kisebb verziójukkal pedig otthon játszani. Mióta apukája tavaly nyáron megreccsentette a derekát, és pár napig fekvésre kényszerült, nem tudta őt dobálni, nem tudott vele birkózni vagy fogócskázni, hanem meséket, verseket olvastak, azóta a könyvek is a kedvencei listájára kerültek. Most, hogy már beszél, kiderült, fejből is sokat tud.

Matyi vér szerinti édesanyja három és fél évvel ezelőtt azzal az elhatározással érkezett a szülőszobába, hogy a világra jövő babát nem fogja hazavinni. Akkor még nem is tudott arról, hogy gondozatlan várandósságából egy méhen belüli stroke miatt a kisfiú értelmi és mozgásfejlődési problémákkal születik. Az agyának bizonyos területei sérültek, ezért bal oldali végtagjait nehezebben használja. Mindebből ma a Duna partján, ahogy a futóbiciklin száguld, semmi nem látszik. Szőke haj, égszínkék szemek és gyönyörű, hosszú szempillák. A beszéde számomra nehezen érthető, de Anikóék fordítanak, mint minden szülő, akinek épp beszélni tanul a gyereke. Merthogy lassan két éve ők a szülei. Főleg Anikó mesél, férje, Kaca (aki egyébként Károly, de engedélyével emlegethetjük a családi becenevén) Matyit kíséri, és együtt fedezik fel a folyópart kincseit, dombjait.

KÉRDÉSEK

2015 tavaszán Anikó és Kaca épp egy előadásra érkeztek, amely a Döntéseink címet viselte. Mielőtt bementek volna, összefutottak egy ismerősükkel, aki feltett nekik egy meglepő kérdést: gondolkoztak-e már az örökbefogadáson, mivel ismer egy csecsemőotthonban élő, másfél éves sérült kisfiút, akinek nem találnak családot. Ő ugyanis azt is tudta, hogy tizenegy év házasság után még nem született gyermekük.

– Orvosilag nem kizárt, hogy természetes úton szülőkké váljunk – magyarázza Anikó –, úgyhogy reménykedtünk, és az örökbefogadással egészen addig a márciusi napig nem is foglalkoztunk komolyan.

Anikó a hamarosan kezdődő előadáson ugyan jegyzetelt, de nem tudná megmondani, mit írt a papírra. Nem hagyta nyugodni sem a „miért pont most?”, sem a „miért pont minket?”. Kaca könnyebben elengedte volna a felvetést, de ahogy a beszéd közben elmerengett, bevillant neki egy szőke kisfiú képe, aki az ölében ül – miközben még azonkívül, hogy létezik, és szülőkre vár, semmi nem tudtak Matyiról. Aki valóban szőke.

Matyiék története a Nők Lapja 2017/15. számában folytatódik – keressétek a magazint az újságosoknál!

Szöveg: Szigeti Hajni

Fotó: Szász Marcell