De ki akar Hollandiában magyarul tanulni?

Bármennyire szeretjük, be kell látnunk, hogy az anyanyelvünk sem a könnyen megtanulható, sem a nagyon elterjedt kategóriába nem tartozik, túl sokan nem is próbálkoznak az elsajátításával. A hollandiai Haarlemben azonban működik egy kis nyelviskola, ahol ezt a helyiek megtehetik. Mörk Leonóra írása.

76 vilag

A kígyónak nincs lába. Sosem hittem volna, hogy amikor először megszólalok hollandul, ezt fogom mondani. Persze korábban is próbálkoztam már Dank U-vel köszönetet mondani, illetve egyszer megkérdeztem a buszsofőrt, hogy „Gaan naar Haarlem?”, mire az illető elnevette magát, és angolra átváltva megnyugtatott, igen, valóban Haarlem felé megy. Ezt azonban mégsem lehet holland beszédnek nevezni. Az első igazi holland mondatomat, számos honfi társamhoz hasonlóan, Edwin van Schie-nek köszönhetem, aki az Amszterdam melletti Haarlem városában huszonnyolcadik éve tanít magyarokat hollandra és fordítva, hollandokat magyarra.

KÁVÉ A GERBEAUD-BAN

– Mindig érdekeltek a nyelvek – mondja Edwin, a Hongaarse School alapítója, aki a számomra csupa nyelvzseninek tűnő holland közül is kiemelkedik a tehetségével: jól tud angolul, németül, magyarul, franciául, szlovénül, ezen kívül nem idegen számára az olasz, a spanyol, az orosz és a fríz, sőt amikor egy hetet Stockholmban töltött az akkor éppen ott tanuló lányánál, a végén már gond nélkül megértette az újságcikkeket. – 17 éves koromban, Angliában egy ifjúsági szállóban barátkoztam össze egy magyar fiúval, aki meghívott magukhoz.

Az édesanyja franciatanár volt, vele franciául beszélgettem, az édesapja református lelkész Mezőtúron, vele németül, a barátommal meg a testvérével pedig angolul. Barátságosak voltak az emberek, finomak az ételek, beszippantott a magyar világ. Rögtön nyakig belemerültem Közép-Európa történelmébe, mert elmentünk együtt Erdélybe, Kolozsvárra, Marosvásárhelyre is, és nem értettem, hogy lehet, hogy a térképen román nevek szerepelnek, ők meg magyar neveket használnak.

Érettségi után Edwin angol szakos hallgató lett az amszterdami egyetemen, majd felvette mellé a magyar, később pedig a dráma szakot, sőt még a diplomamunkáját is a magyar drámákról írta, a Bánk bántól a Csirkefejig. Magyarul először a debreceni nyári egyetemen szólalt meg. Ott ismerkedett meg a későbbi feleségével, Erikával is, aki lendvai magyar lányként érkezett a tanfolyamra, így lett kettejük közös nyelve a magyar.

– Kaptam egy öt hónapos ösztöndíjat Budapestre, megérkeztem a Keletibe, ahol senki nem várt, de így legalább azt csináltam, amit akartam – idézi fel Edwin az itteni emlékeit. – A legtöbbet a Gerbeaud-ban tanultam, füleltem, miről beszélnek az emberek, de nem ültem le, mert akkor 24 forintba került volna a kávé, állva meg csak 13-ba.

Edwin van Schie története még nem ér véget, cikkünk folytatásáért lapozzátok fel a Nők Lapja 19. heti számát!

Szöveg: Mörk Leonóra

Fotó: Archív