Ha az édesanyák összefognak, bármi megtörténhet

Kisgyerekes anyának lenni boldogító érzés, legalábbis első pillantásra. Aztán, ha jobban belemélyedünk az életük részleteibe, kiderül, számtalan nehézséggel kell megküzdeniük. De nem kell ennek mindig így lennie, amire az Anyahajó közösség az egyik legjobb példa. Rist Lilla írása.

24 riport anyahajo

A IX. kerületi Csigaparkban a nagyjátszótéren már feszülnek a sátorvásznak, mire megérkezünk. Fiatal édesanyák állítják össze a Mobil Anyahajót, amely szimbolikusan is megjeleníti a céljaikat: hogy anyák és gyerekek együtt, örömteli programok keretében, játszva-tanulva, a közösség erejével segítsék és támogassák egymást. A kicsik ott szaladgálnak a leterített ponyván, amely a hajó tatját testesíti meg, hátulra két kisebb sátor épül, középen kibomlanak a „vitorlák”, előre pedig a hajó félsátor orra kerül, amelyre díszítésül egy törölközőből horgolt hajókormányt csipeszeltek fel. Az anyák letelepednek, akinek szerencséje van, beszélgetni is tud, mert a gyerekek rohangálni kezdenek körülöttük. Előkerülnek az „anyahajós” játékok, és egy nagy, zsibongós utazásba kezdünk.

22 riport anyahajo

HAJÓNAPLÓ 1.: A KAPITÁNY ÉS A KEZDETEK

– Lackó fogantatásával kezdődött minden – meséli Kustár Blanka, aki eredetileg pedagógus. – A várandósság és a szülés alatt ugyanis a dúlám, Novák Jula támogatott, és kezdettől fogva azt sugdosta a fülembe, milyen jó volna, ha a szülés után csatlakoznék egy anyai közösséghez. Itt, a József Attila-lakótelepen akkor már működött egy szoptatást támogató és egy várandós csoport, ez volt az Írisz Családi Kör. Elkezdtem ide járni, és megismerkedtem olyan anyákkal, akikkel baráti viszonyba kerültem, önkénteskedni kezdtünk, de hamar rádöbbentünk, hogy másféle irányba szeretnénk indulni.

Az egyikük, akivel találkozott, Paál Rita volt, aki most épp a vitorlák kifeszítésén dolgozik. A mobil hajó tervezője, Varga Krisztina (építész) szintén itt kucorodott le két kisgyermekével.

– Tavaly, amikor terveztem, még „nagyon sok időm volt” – jegyzi meg mosolyogva –, mert akkor még csak egy gyerekem volt. Valami olyasmit akartunk, ami felhívja ránk a figyelmet, és talán azokat is idecsábítja, akik eddig még nem tudtak rólunk.

Közben egy nagypapa is besegít az „építkezésbe”, ő itt az egyetlen férfi ember. Elmeséli, hogy „lájkolja” a sok szép kismamát, és örül, hogy a lánya társaságra talált. Ő is jön az unokájához, amikor csak ráér, de sajnos, erre ritkán van alkalma, mert dolgozik, és az otthona is messze van. Miután elkészül a hajó, Rita már tud a kérdéseimre is figyelni. Meséli, neki is az volt a vágya, mint Blankának, hogy részese, megalkotója legyen egy családbarát közösségi térnek. Először ő is az Íriszhez keveredett, de aztán gondolt egy nagyot, és vett egy kicsike, négy négyzetméteres hullámlemez pavilont a lakótelep szívében, amely a Doboz nevet kapta. A kívül-belül kartonpapír dobozt imitáló, apró építmény reprezentálta mindazt, amihez legalább száz négyzetméter kellett volna. A gyerekek, az anyák azonban így is imádták. A kísérleti helyszín bebizonyította: óriási szükség van arra, amit megálmodtak.

Az Anyahajó történetéről bővebben olvashattok a Nők Lapja 2016/17. lapszámában.

Szöveg: Rist Lilla

Fotó: Németh Gabriella