Élettörténet: Sezgin Gökcen, a húsimádó török hentes

Sezgin Gökcen a nevezetes, Ferenc körúti török hentes mindig földöntúli módon, szenvedéllyel mondja ki a szót: feldolgozás. Történetéből megtudhatjátok, miért szeretett bele ebbe a foglalkozásba, hogyan választja ki a legjobb bárányokat, és miként zajlik egy iszlám vágás. Sokan már 18 éve hozzá járnak a hétvégi ebéd hozzávalóiért, cikkünkből kiderül, miért.

26 hentes

A pultban csupa rózsaszínű hús, már-már szépek a maguk nyers brutalitásában. A húsevők azt mondják, kifejezetten azok, sőt gyönyörűek, a legszebbek a városban. Hát erről nevezetes a Ferenc körúti hentesüzlet. Egyesek egészen elérzékenyülnek, amikor egy szép combot meglátnak, az arcuk olyan, mintha már éreznék az ismerős, füstös ízeket a nyelvük mögött. Mások úgy tudják kimondani: „ma is abból a mennyországi köftéből kérek, Sezgin…”, mintha csak álmodnának. Sokan állítják, hogy a húsevés szenvedély, a húsevés olyan, mint valami drog, és vannak, akik akkor már csak a legjobbal érik be. Sezgin leginkább bárányban utazik, ahhoz a muszlimok zseniálisan értenek, már csak azért is, mert az iszlám előírásai kimondják, hogy hithű muszlim ember disznót nem ehet, a bárány, a birka ráadásul szívós, és viszonylag olcsón tartható állat. Hátul, a konyhában a török hentesen kívül senki sincsen, egyedül vág, nyes, kockáz, darabol. Jöttek már többször hentessegédek, hogy a nehéz munkában segítsenek, de előbb-utóbb mind elbukott. Sezgin ma már határozott meggyőződéssel állítja, csak az a biztosan tökéletes, amit ő maga csinál a saját kezével.

„NEM TUDOD ABBAHAGYNI”

Figyeli szeretettel a kockára darabolt marhát, aztán az én szemembe néz, mélyen. Úgy mondja: – Ez a munka olyan, hogy egyszer meglátod a vért, vagy kezedbe fogsz egy nyers húst, pláne, ha aztán egy kicsit még fel is dolgozod, akkor utána nem tudod abbahagyni. Egyszerűen nem lehet szabadulni tőle. Érdekes… Sezgint 12 évesen ejtette ilyenformán rabul a hús. Akkor még Törökországban, Izmirben éltek a családjával. Talán minden egészen másképp esett volna, ha mellettük éppen nem egy hentes lakik. Ez a hentes ráadásul nagyon megkedvelte Sezgint, annyira, hogy meg is kérdezte az apját, nem mehetne- e hozzá tanulgatni a mesterséget. És Sezgin ment. Legelőször csak söprögetett a kicsi üzletben, és ámulva figyelte, ahogy azokat a nagy állatokat beviszik, bontják meg darabolják. Szerette ezt nézni.

Olvasd el a teljes cikket a Nők Lapja 2016/3. számában!

Szöveg: Dobray Sarolta

Fotó: Szász Marcell