A Városvédő - Interjú Ráday Mihállyal

Rejtélyes helyen találkozott Szegő András interjúalanyával, a történet úgy kezdődik, mint egy tizenkilencedik századi összeesküvés. De utána eljutunk a huszadikba, majd a jelenbe, mert Ráday Mihály még ma is úgy tekint Budapestre, mint egykor, Városvédő korában.

Ráday Mihály

– Amikor megbeszéltük az interjút, hosszasan meditáltál, hogy hol is találkozzunk. Olyan helyet akartál kifundálni, ahol még nem jártam, számomra is újdonság lehet, és te is kedveled…

– Sikerült is találni egyet. Nem?

– De. Csak elcsodálkoztam, hogy ez neked ennyire fontos szempont.

– Igen, szeretem, ha tudok valami újat mutatni, ha rácsodálkoznak valamire, „jé, ezt nem is tudtam, nem is ismertem!” Valóban szeretek így örömöt szerezni másoknak.

– Ez puszta jóságból fakad, de lehet akár hiúság is?

– Ezt így még soha nem mérlegeltem. Lehet, hogy ezért is, azért is… De fontos a törekvés, hogy segítsek…

– Elnézést, hogy közbevágok, de láttam, hogy miközben ide siettél, az úttesten megálltál egy totyogós bácsinál, és megpróbáltad átsegíteni…

– Láttam, hogy nehezen jár, ezért kérdeztem meg, segíthetek- e. Más kérdés, hogy azt mondta, nem, és akkor siettem tovább. De ilyenkor mindig meg kell állni, és legalább megpróbálni. Hátha valakinek tényleg szüksége van rá. Történt mindez itt, a krisztinavárosi templom előtt, szembe velünk, ahol Széchenyi István 1836-ban, 18 évnyi várakozás, beteljesületlen vonzalom után, Zichy gróf halálát követően, díszmagyarban az oltár elé vezethette szerelmét, a hét gyermeknek akkor már életet adó Seilern Crescence grófnőt. Ebből a házasságból három gyermekük született, közülük Béla távol-keleti kutatásaiért tagja lett a Tudományos Akadémiának, Ödön pedig, miután idehaza létrehozta a tűzoltóságot, a szultán hívására Isztambulba ment, és nagy becsben állva Széchenyi pasaként hunyt el. Alattunk az Ördögárok húzódik, mellettünk itt a híres Horváth-kert, ugye „Legyen a Horváth-kertben Budán…” És jó érzés, hogy szinte bárhol a városban, amerre járok, vannak kötődéseim. Tudom, ki élt itt, ki járt itt, mi volt azelőtt. Érzelmileg megérintő, emberi történetek, ezért is pofázok erről folytonosan, mert remélem, ettől másban is támad némi érdeklődés.

– Maga az érdeklődés szerinted annyira fontos?

– A tudás, az érdeklődés közelebb visz ahhoz, hogy megszeressünk valamit. Ha megszeretjük, akkor már valamennyire magunkénak is érezzük, és fontos lesz nekünk, hogy óvjuk, őrizzük, tegyünk érte, gondozzuk. Egy kicsit patetikusabban fogalmazva: hogy a múltunkat őrizzük és becsüljük meg azzal, ha őrizzük, szépítjük városunkat, utcánkat, házunkat… Ezért próbálok agitálni, mozgósítani, szervezni, küzdeni harminc-akárhány esztendeje…

– De te is tudod, hogy azóta csak rosszabb lett a helyzet. Te mítosz lettél, ugyanakkor, rendszerektől függetlenül, néhány csinnadrattás mutatvány-akción kívül inkább a gányolás, az igénytelenség, a pusztulás dominál.

Az interjú folytatása a legfrissebb, 39. heti Nők Lapja 21. oldalától olvasható.

Szöveg: Szegő András

Fotó: Körmendi Imre