A megosztás kultúrája - Ki aludt az ágyacskámban?

Volna kedved a hétvégét a lakásomban tölteni? Vagy a kocsimmal furikázni? Vagy kölcsönvenni a dolgaimat? Esetleg megoszthatom veled a vacsorámat? Kölcsönadhatom a kanapémat? Semmi gond, ha nem ismerjük egymást. Éppen ez benne a kaland.

GettyImages-108309558Idén májusban egy vadidegen török otthonában aludtunk Isztambulban. Feleannyiba került, mintha szállodába mentünk volna, és közben röpke pillanatokra valóban az az illúziónk támadt, mintha nemcsak egy hosszú hétvégét töltenénk a Kék Mecset lábánál, hanem valóban ez a kétszobás lakás lenne az otthonunk. A tulajdonos (hosszú szakállas, isztambuli srác, valahol a harmincas évei elején) szimpatikus volt, bár csak annyi időre találkoztunk, amíg átadta a kulcsokat, és elmagyarázta a légkondi használatát. Csevegtünk pár percet, hozott ajándékba egy zacskó szimitet (török szezámmagos perecet), majd mindenki ment a dolgára. Ő dolgozni indult, mi pedig beköltöztünk a lakásába. A tranzakciót néhány héttel korábban a világhálón ütöttük nyélbe, az internetes civil lakáskiadó vállalkozás tette Ali Gündogdut – egy fickót, akinek van felesleges lakása – egy csapásra az isztambuli szállodák konkurenciájává. A nyaralásunk máskülönben egy az egyben úgy nézett ki, mintha önellátós apartmanban szálltunk volna meg. Az ott töltött öt nap alatt egyszer beszéltünk vele telefonon, amikor nem találtuk a távirányítót. Mind a ketten: a lakás kiadója és mi, a bérlők is tökéletesen meg voltunk a tranzakció után elégedve egymással – később a párom igen lelkes visszajelzést adott Alinak a lakás internetes oldalán. Nem tudom, mikor volt utoljára ilyen sikeres török, magyar és brit (utóbbi a pasim révén) háromoldalú nemzetközi együttműködés.

Néhány évvel ezelőtt még frászt kaptam volna az ötlettől, ha egy idegen felajánlja, szálloda helyett aludjak inkább nála. Mára azonban egyáltalán nem hangzik mindez akkora ostobaságnak. 2008-ban a gondolat, hogy üzletet lehet építeni arra, hogy idegeneknek adjuk kölcsön a lakásunkat, még olyan abszurdan hangzott, hogy az Airbnb ötletgazdáit szinte minden befektető elhajtotta azzal, hogy esélyük sincs a sikerre. Most a világ 198 országából 190-ben szállhatunk meg a segítségükkel, és átlagosan naponta 425 ezer szállást foglalnak le az oldalukon, a világ minden részéről. A cég jelenlegi értéke 13 milliárd dollár, ami nagyjából a 96 éves Hilton-birodalom fele – és ne felejtsük el, hogy utóbbi valós ingatlanvagyonnal rendelkezik.

Egyre egyértelműbbé válik, hogy új kategória született napjaink kereskedelmi gyakorlatában, állítja a magyar trendkutató központ, a pécsi Trendinspiráció Műhely is. A válságtanult fogyasztói közösségekben egyre komolyabb szerephez jut a sharing economy, azaz a megosztás gazdasága.

Összetartó közösségekben eddig is mindennaposnak számított a kisgyerekek alig használt ruháinak, egy fúrónak vagy egy háztartási gépnek a kölcsönadása. Hasznosak ezek a cserék, hiszen ki akarna megvenni egy méregdrága fúrót, ha csak összesen 15-20 percet használna annak több ezer órányi kapacitásából?!

MEGOSZTANI ANNYI, MINT TÖRŐDNI

A megosztás kultúrája ugyanakkor a tulajdont képező berögződéseink megváltozásáról is szól. Arról, hogyan osszuk meg korábban magunktól elidegeníthetetlennek vélt erőforrásainkat, legyen szó az irodánkról, az autónkról, a kanapénkról vagy az ételünkről.

A cikk folytatása a 37. heti Nők Lapjában olvasható.

Szöveg: Oravecz Éva Csilla

Fotó: Europress