Itáliai Napló 7. – Arno

Firenze, Pisa és mennyi minden még! Gősi Lilla olaszországi naplójának hetedik része rendhagyó „utazási” lehetőséget kínál nekünk.

A képre kattintva galéria nyílik!

Szép lett volna hajnali kettőkor sétálgatni a Campo dei Miracolin, közvetlenül az építészeti csodák mellett, érintve a márványt, a gránitot, de megértem a szabályt. Nem szabad. Az élmény azért így is ritka. A Csodák terét ezúttal nem lepik el furcsa pózokba csavarodott emberek. Zavartalanul bámulom a hószín épületek hármasát. Csipkés márványként világít a katedrális homlokzata, a kerek keresztelőkápolna és a hármak – tényleg nem egyenes! – leghíresebbje.

Jártam már korábban Pisában. Pózoltam úgy, mint aki a tornyot támasztja, a Csodák terén. Fürödtem tengerében. Láttam a folyóparton álló, kicsiny Chiesa di Santa Maria della Spina templomot, ahol a legenda szerint Krisztus töviskoronájának tövisét, egy spinát őriztek. Ennek ellenére, valahogy sosem érintett meg a város igazán. Most ráérősen ballagunk. Követlek a szűk utcákon, melyek labirintusát úgy ismered, akár a tenyeredet. Mennyi időt tölthettél ebben a könyvtárban kutatással, az órákra készülve! Hányszor használtad ki, hogy ingyen beléphettél a botanikus kertbe az egyetem diákjaként! Milyen sokszor gyűlhettetek össze ezen a téren bölcsészek, világmegváltó eszmecserékbe feledkezve?

A turisták és az egyetemisták határozzák meg a város arculatát. Mi az elsők körébe tartozunk. Utazunk. A kirándulásunk azonban mégse felületes, mert az idegenvezető te vagy. Egy olyan üzletbe vezetsz, ahová magamtól aligha tévednék be: egyedi sakktáblákat árulnak, a gyűjtők nem kis örömére. Egyes figurákat Modigliani karcsú alakjai, másokat híres csaták seregei, megint másokat állatok inspiráltak. „Normale” – mutatsz rá egy műemléknek beillő iskolára, melynek teljes neve: Scuola Normale Superiore di Pisa. Türelmesen várod, amíg a kerékpárok, kukák és a téren gengelő fiatalok gyűrűjében megtorpanva gyönyörködöm benne. Aztán egy másik falhoz viszel: a vasútállomáshoz közeli templom oldalát másféle, színes minták borítják. A huszadik századi amerikai művész, Keith Haring kacskaringós, modern emberábrázolásai és a pisai épületekről vett színek a világ harmonikus, békés együttélését hivatottak szimbolizálni a Tuttomundo című képen.

Hétfőtől péntekig, heti öt napot dolgozom, a hétvégéim viszont szabadok. Így ez a szombat még Pisában, a vasárnap azonban már Firenzében talál. Átveszem az idegenvezető szerepét! Habár mióta Firenzében tanultam Erasmus diákként, eltelt öt év, amint leteszem a lábam a Santa Maria Novella pályaudvar peronjára, hazaérek. A város etruszk elődjébe, Fiesoléba még mindig a Szent Márk térről induló 7-es busz visz fel. Megvan a ferences rendi szerzetesek kolostora, a templom kerengője, a barátok cellái, a misszionárius múzeum. Fiesoléval különleges a kapcsolatom. Akinek jót akarok, megmutatom. Mert a tájból áradó béke képes megállítani az időt, és nyugalommal tölti el még a legtürelmetlenebb embereket is.

Most sincs ez másképp. Érezzük a hely mágiáját. Aztán visszatérünk az óvárosba, ahol, mint augusztusban általában, minden sarkon másféle zenét játszanak. Mivel a hónap első vasárnapján számos múzeumba ingyenes a belépés, hosszú órákat töltünk a Bargello múzeumában. Ha az Uffizi előtt várakozók közül többen sejtenék, micsoda kincseket őriznek ebben az egykori börtön épületben, többek között Donatello Dávidját… A tömeget akkor is elkerüljük, amikor a San Niccolò torony lábánál egy mai művész műhelyébe látogatunk el: a francia származású Clet védjegyei a város kipingált jelzőtáblái.

Tetszik nekem Pisa. Tetszik neked Firenze. És milyen szerencse, hogy a két város szembenállásokkal teli múltja után manapság, a mi életünkben, jól megfér egymás mellett. A közös pontjaik közül csupán egy, hogy mindkettőt az Arno folyó szeli át.

Gősi Lilla

Az Itáliai Napló korábbi részeit ide kattintva olvashatjátok.